Az ötrészes előadássorozat első epizódja a primadonnákat és a köréjük épült, de ellentmondásokkal teli kultuszt mutatta be. – Ezzel a témával a kezdetektől, vagyis a magánszínházi korszaktól, és az első magyar primadonnától, Dérynétől kezdve egészen napjainkig végig lehet követni, és be lehet mutatni a színház történetét – nyilatkozta lapunknak Mikita Gábor színháztörténész. – A mi színházunk Dérynével indult, a legjobbal, a legnagyobbal. Déryné magasra tette a mércét – szögezte le a színháztörténész.
Az előadásból kiderült, hogy a magántársulatok működésének világában a színház egy szórakoztató, meghatározóan a zenés játékokra épülő és bevétel centrikus intézmény volt. A korszakot nagyon markánsan meghatározták a primadonnák, akik egy külön kasztot képeztek a színházi világban. Ők hozták be a közönséget az operettekkel a színházba, meg tudták tölteni a kasszát, amelynek köszönhetően kiváltságos helyzetbe kerültek. Míg azonban a színházrajongók istenítették a primadonnákat, addig a polgári világban erkölcstelennek titulálták őket, szakmájukat lenézték.
A primadonnákat követő előadás a Latabárokról szólt, akik megkerülhetetlenek a miskolci színház történetében – mondta Mikita Gábor –, hiszen kezdettől fogva az utolsó színész Latabárig bezárólag, mindannyian kötődnek valahogy Miskolchoz, de a Latabárok életében is megkerülhetetlen Miskolc. – A dinasztia a mi első színházunkból Latabár Endrével indult. A vidék legtekintélyesebbnek számító igazgatójaként 1857-ben ő avatta fel társulatával az 1843-as tűzvész után újjáépített miskolci színházat, amelynek kisebb megszakításokkal aztán négyszer volt direktora – emlékeztetett a színháztörténész. Mikita Gábor szerint Latabár Endre a magyar színjátszás tartópillére, mert ő volt a megteremtője magyar zenés színháznak, ami mágnesként vonzotta a közönséget.
A következő három előadás olyan korszakokat mutat be, amelyek a miskolci színjátszás csúcsait jelentik, amikor az egyetemes magyar színházon belül is a legjobbként emlegették a miskolcit. A két világháború között a Sebestyén testvérek, Géza majd pedig Mihály idejében mintaszínházként emlegették a miénket. Móricz Zsigmond a német vendégeit is ideküldte előadást nézni.
A negyedik részben Bozóky Istvánról lesz szó, amikor is csodájára jártak a miskolci színház előadásainak. Bozóky indította el államosítás után fantasztikus gárdával a színházat, ami már teljesen mást jelentett működésben, stílusban, gondolkodásban, hiszen lezárult a magánszínházak bevétel centrikus és szórakoztató jellegű világa. A fix állami támogatásnak köszönhetően akkor alakult ki az a repertoárjellegű struktúra, amely szerint a teátrumok ma is működnek.
Bozóky után megjelent Kazimir Károly, mint művészeti vezető. Antigónéjával újraindította a görög színjátszást Magyarországon. A próbák alatt itt született meg a körszínháznak a gondolata is, ami a hatvanas években a legizgalmasabb kísérleti színház lett a Városligetben. Horvai István itt indította el a brechti színjátszást. Arturo Ui előadását a mai napig a legjobb Brecht előadásaként tartják számon. – Látható tehát, hogy Miskolc nagyon erősen és ütősen élen járt az új színházi struktúrák megteremtésében, melyet országos szakmai figyelem övezett – emelte ki a színháztörténész.
Az utolsó előadásban a Csiszár korszakot mutatja be Mikita Gábor. Mint mondta: ekkor egy hihetetlenül erős mezőnyben, mégis Miskolcra figyelt az egész színházi szakma. Csiszár Imre társulata a mai napig ható és emlegetett társulat volt.
