2017. szeptember 25. Eufrozina, Kende
Miskolc
7°C / 17°C
Idén is különleges filmvásár a CineFesten
minap.hu
|
2017. szeptember 13. 13:03
|
frissítve: 2017. szeptember 15. 11:05
A CineFest filmfesztivál hagyományos vásárán idén is alkalom nyílt a cégeknek és a forgalmazóknak, hogy különböző műfajú filmek közül válogassanak: vétel vagy eladás céljából.

filmvasar_170913_vcs_06.jpg

Fotók: Végh Csaba

A filmvásár résztvevőit Bíró Tibor fesztiváligazgató köszöntötte szerdán a City Hotelben. Mint mondta, a szomszédos teremben folyamatosan vetítik az eseményre kihozott filmeket, így bárki belenézhet a művekbe, hogy könnyebb legyen a döntés a vásárlást illetően.

filmvasar_170913_vcs_14.jpg

A Budapesti Corvinus Egyetem docense, Letenyei László is a "filmkínálók" között volt. Mint elmondta, kulturális antropológiát végzett, szakterületei kiterjednek a településkutatásra, a gazdasági antropológiára és a szociofilmre is.

filmvasar_170913_vcs_09.jpg

– A diákjaink évente körülbelül 4-5 filmet készítenek a legkülönbözőbb témában. Most például dokumentumfilmeket hoztam ki. Van közöttük olyan, ami a bűvészetről, a bűvészekről szól, állatmenhelyről is forgattak már a Szociofilm órám keretén belül – nyilatkozta. Az egyik legérdekesebb alkotásuk a Magyarországon élő Andok-beli indiánok szokásairól, kultúráiról, a közösség ünnepéről szóló dokumentumfilm volt.

Inti Raymi - a Magyarországon elő Andok-beli közösség ünnepe, La Fiesta del Sol en Hungria

Letenyei László elmondta, különböző táborokba is el szoktak látogatni, ahol a gyerekek valóban a helyszínen nyerhetnek rálátást az indiánok életére.

filmvasar_170913_vcs_10.jpg

A filmes börzét egy hosszú távon kialakuló, jól működő filmpiac reményében szervezik meg már évek óta. A rendezvényen idén is rengeteg különböző témájú alkotás közül lehetett válogatni.

Nem
Miskolc
Hétfő estéről keddre virradóra és kedd estétől szerda hajnalig vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és a Centrum/Szinvapark megállóhely között, emiatt villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek.
Miskolc
Galla Miklós festőművészt ismerhették meg, akik ellátogattak a Művészetek Háza galériájába. A humoristaként ismert népszerű művész ugyanis hat éve fest. Miskolcra huszonöt alkotását hozta el, amit be is mutatott egy tárlatvezetésen.
DVTK
A DVTK újjáalakult női röplabdacsapata győzelemmel kezdte a másodosztályú bajnokságot. A városi rivális MVSC ellen végig magabiztos játékkal, 3-0 arányban diadalmaskodtak a piros-fehérek.
Csapatsport
A nagykőrösiek keményen tartották magukat, de végül miskolci siker született.
Havária
Rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai mentették meg szombat délután Miskolcon egy férfi életét, aki a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a belvárosban, a Széchenyi utcán lett rosszul.
Oktatás
A gyerekek pénzügyi kultúrájának fejlesztését célzó egyhetes programsorozatot indít a miskolci önkormányzat és a Pénziránytű Alapítvány. A hétfőn kezdődő program során a helyi általános és középiskolások számos interaktív foglalkozáson ismerkedhetnek a pénzügyekkel, a zsebpénz beosztásától a befektetési alapokig.
Miskolc
Vasárnap előadások és a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend lovagi bemutatójával emlékezett vissza Diósgyőr vára a velencei békekötésre.
Kultúra
Fecske Csaba József Attila-díjas költő egyik verse lesz a téma a Versek vonzásában – A Miskolci Egyetem filozófusai miskolci szerzők alkotásairól című sorozat első összejövetelén, kedden délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében.

Videótár

ProgramPont 2017.09.22.
03:37
2017. szeptember 22.
Közgyűlés: nőttek az iparűzési adóbevételek
02:03
2017. szeptember 22.
Közgyűlés: IFI ház
03:13
2017. szeptember 22.
Polgármesteri expozé
02:26
2017. szeptember 22.