2017. december 15. Valér
Miskolc
0°C / 7°C
Hazai győzelemmel folytatta a MEAFC
MEAFC
|
2017. szeptember 24. 18:55
|
frissítve: 2017. szeptember 26. 19:45
A nagykőrösiek keményen tartották magukat, de végül miskolci siker született.

Timkó hárompontos kosara avatta fel tétmérkőzésen a felújított Egyetemi Körcsarnokot, majd Galló büntetőjét Drahos vonalas távolija követte. A vendégek Mácsai pontjai révén visszavették a vezetést, így szükség volt Galló duplájára, majd Szögi triplájára, hogy kicsit megnyugodjanak a picit izgulós miskolci kedélyek. Molnár hármassal egalizálta az eredményt, majd Szögi pillanatai következtek. A remek fordulatszámon pörgő játékmester (28/9 pont, 9 kiharcolt fault, 41 VAL) kosaraival és gólpasszával távolodni látszott a házigazda (19-11). A negyed végére jobban figyelt a kőrös, akik Kónya utolsó pillanatos duplájával öt pontra közeledtek (21-16).

Klasszikus „felelgetőssel” folytatódott a mérkőzés, hiszen majd minden támadás kosárral fejeződött be. Hazai részről Máté pontjai érkeztek, amit a vendég óriás, Dobos másolt kicsit közelebbről. Következett Drahos zsinórban szerzett 7 pontja, majd újabb 6 Mátétól, ám a különbség változatlanul döntetlen környékén pihent. Mivel Szögi másfél perccel a félidő vége előtt szerzett türelmes hármasát nem követte újabb kosár, így pont ekkora előnnyel zárult az első két felvonás (45-42).

Fordulást követően nem igazán találta a ritmust a MEAFC, így egy könnyed 2-10-es szakaszt repesztett az alacsony szerkezetben is otthonosan mozgó vendégcsapat (47-52). Ahogyan az többnyire lenni szokott, jót tett a hazai időkérés, újult erőre kapott a Miskolc: kilenc pont érkezett fehér mezben, nulla pirosban (56-52). Hátradőlni nem tudtak Lippaiék, mert a sűrűn forgatott Nagykőrös igazából idén is teher nélkül játszhatott, és tették mindezt idén is eredményesen. A negyed végére nagy nehezen összekapart hazai előnyt Kónya és Fehér ismét eltüntették (63-63).

meafc_nagykoros_kosarlabda.jpg

Fotó: Rogosz Péter

Máté szép tempóját Fehér Ádám távolija feledtette, amit Drahos gól jó plusz egyes kombinációja követett azonnal. Tóth azonban két büntetőjével gondosodott arról, hogy a tábla ismét döntetlent mutasson (68-68).

Kicsit összeszedte ekkor csapatvédekezését a MEAFC, aminek elől is lett eredménye. A lepattanókból és szerzett labdákból egy igazán látványos 9-0-s szakasszal lett gazdagabb az egyre hangosabban szurkoló hazai publikum (77-68). Tóth ziccerére Galló és Szögi is az utolsó másodpercben felelt bravúrosan, így bő egy perccel a vége előtt gyakorlatilag eldőlt a találkozó (82-70). Dobos kosarai és Szögi büntetői még utat találtak a gyűrűkbe, ám a MEAFC idei első hazai győzelmét egy remek Szögi-Drahos-Lippai útvonalon érkező tempó zárta le (88-74).

A folytatásban szerdán Hódmezővásárhelyen lép pályára a csapat, majd szombaton már ismét itthon fogadják a Tehetséges Fiatalok gárdáját.

Eredmény:
MEAFC – Nagykőrösi Sólymok KE 88-74 (21-16, 24-26, 18-21, 25-11)
NB I/B Piros csoport, 2. forduló.
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 350 néző.
Vezette: Sallai István, Gergely Csaba, Domán István.
MEAFC: Szögi (28/9), Drahos (16/3), Kopasz (2), Galló (12), Timkó (5/3). Csere: Máté (12), Lippai (11), Orosz (2), Orliczki M., Szojka. Edző: hajdu Roland.
Nagykőrös: Tóth (16/6), Kónya (11/6), Fehér P. (7/3), Mácsai (6/9, Dobos (16). Csere: Fehér Á. (10/6), Molnár (4), Kocsis (2). Edző: Lakosa Zsolt.

Hajdu Roland vezetőedző: Tudtuk, hogy a Nagykőrös veszélyes lehet, ahogy a 220 centis Dobos védése sem hétköznapi feladat. Az első három negyedben nem voltunk kellően agresszívak, de a végére feljavult a védekezésünk és az ellenfelet is felőrölte az addigi tempónk. Jó tanulság volt, szerdán Vásárhelyen hasonlóra számíthatunk, de folytatni akarjuk a győzelmi szeriánkat.

Nem
Kultúra
A Miskolci Galéria Rákóczi-házában, teltház előtt nyitották meg csütörtök délután Meilinger Dezső festőművész emlékkiállítását.
Közélet
Jogászi Szerepcsere Napot és cikkíró versenyt is rendezett idén a Miskolci Törvényszék – utóbbi eredményeinek kihirdetésére a „dr. Csillám István emlékév” gálán került sor december 14-én.
Miskolc
Az adományt Mága Zoltán hegedűművész legutóbbi koncertjén ajánlotta fel. Az adományból csütörtökön a Páli Szent Vince Szeretetszolgálat, a Református kismamaház, a Miskolci Bibliaház kapott, és a Szent István téri Szeretetdobozba is jutott belőle.
Városinfó
A stadion, a diósgyőri edzőközpont és hamarosan a Lévay Gimnázium is csatlakozik a környezetbarát miskolci távhőre. Sikeresnek értékelte az évet a MIHŐ ügyvezetője.
Miskolc
A program egyre népszerűbb, mind többen vesznek részt a sütikészítésben. Szerdán délután Demeter Ervin kormánymegbízott és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is szaggatta a formákat.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint december 11-én gépkocsijával balesetet okozott, majd továbbhajtott.
Miskolc
A miskolciak számtalan esetben bizonyították már, hogy ha jótékonyságról van szó, számíthatnak rájuk! A szombati program szervezői most is bíznak abban, hogy az Advent Miskolc keretein belül megtartandó véradáson sokan ott lesznek a városháza aulájában.
Közélet
Legalább 10-30 perces késéssel közlekednek a személyvonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon csütörtökön – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Kultúra
Kialakult a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny pénteki döntőjének sorrendje és hogy a hat versenyző – köztük Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház karmestere – melyik szimfonikus művet vezényli majd a pécsi Kodály Központban.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 14-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Belföld
Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Videótár

Avalon Mikulásfutás
01:50
2017. december 12.
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
2017. december 12.
Téltánc a koraszülöttekért
02:07
2017. december 12.
Szeretet sütiért adomány
01:34
2017. december 12.