2017. december 14. Szilárda
Miskolc
-2°C / 5°C
Idén is tűzifával támogatja az önkormányzat a rászorulókat
Miskolc TV / minap.hu
|
2017. december 07. 13:19
|
frissítve: 2017. december 08. 15:39
Miskolc önkormányzata - az előző évekhez hasonlóan - idén is tűzifával támogatja a rászorulókat. A MESZEGYI közreműködésével, három napon át, három helyszínen több mint 1265 mázsa tüzelőt osztottak ki, 253 helyi családnak.

fa_osztas_meszegyi_171207ml_3.jpg

Fotó: Mocsári László

Kedden a Szondi utcában, szerdán a vasgyári Kabar utcában, csütörtökön pedig Hejőcsabán, a Sütő utcában osztottak tűzifát a MESZEGYI munkatársai. Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény megbízott igazgatója elmondta, korábbi tapasztalataik alapján választották ezeket a helyszíneket, hogy minél közelebb vigyék a segítséget a rászorulókhoz. Egyenként öt mázsa tűzifát juttatnak a családoknak.

csabai_istvanne.jpg

Az érintettek örömmel fogadták a segítségek, s a szervezést is dícsérték. – Amikor idejöttem, meglepődtem, hogy mindenkinek külön kalodákba van kimérve a mennyiség, amit kapni fog – mondta el Csabai Istvánné. – Tizenkét éve özvegy vagyok, harminckét évet dolgoztam a Cementgyárban, de sajnos kevés a nyugdíjam. Nagyon sokat jelent nekem ez a segítség, hálás vagyok érte – hangsúlyozta a hetvennégy éves asszony.

szatmari_janos.jpg

Szatmári János idén kapott először tűzifát. – Tavaly is jelentkeztem az akcióra, de akkor lemaradtam róla. A nagyjából  négy hónapos fűtési szezonban az öt mázsa tűzifa nekem mintegy két hétig lesz elegendő a cserépkályhában, kb. huszonötezer fointot sprólok vele - nyilatkozta. 

sebo_dezsone.jpg

Sebő Dezsőné - elmondása szerint - a férjével él egy ikerház 32 négyzetméteres lakrészében, nekik akár másfél hónapig is kitarthat a most kapott tűzifa. – Köszönjük az önkormányzatnak,  nagy segítség ez nekünk évről évre. Tavaly is igényeltünk tüzelőt, és meg is kaptuk. Minden támogatás jól jön – hangoztatta a hetvenhárom éves nyugdíjas.

 

 

fa_osztas_meszegyi_171207ml_10.jpg

Nem
Közélet
Óvodások látogatták meg az Aranykor Idősek Otthona lakóit. A kiscsoportosok adventi műsorral készültek, a szépkorúak pedig megtanították a gyerekeknek, hogyan kell mézeskalácsot sütni és díszíteni.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint december 11-én gépkocsijával balesetet okozott, majd továbbhajtott.
Miskolc
A miskolciak számtalan esetben bizonyították már, hogy ha jótékonyságról van szó, számíthatnak rájuk! A szombati program szervezői most is bíznak abban, hogy az Advent Miskolc keretein belül megtartandó véradáson sokan ott lesznek a városháza aulájában.
Közélet
Legalább 10-30 perces késéssel közlekednek a személyvonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon csütörtökön – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Kultúra
Kialakult a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny pénteki döntőjének sorrendje és hogy a hat versenyző – köztük Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház karmestere – melyik szimfonikus művet vezényli majd a pécsi Kodály Központban.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 14-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Belföld
Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Havária
Vélhetően ismét fűtési problémák miatt gyulladt ki szerdán egy első emeleti társasház Sátoraljaújhelyen. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, már teljes terjedelmében lángolt egy szoba.
Gazdaság
Mintegy 400 főt alkalmazó gépjármű-akkumulátorokat gyártó üzemet kíván építeni Miskolcon a japán GS Yuasa Corporation. Az üzem a tervek szerint 2018 szeptemberétől napi 24 órában termelne. A projektet hamarosan nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníthatják.
DVTK
Nincs könnyű helyzetben az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata, hiszen két alapemberére, Monica Engelmanra és Nagy Dórára sem számíthat a csütörtöki, Bydgoszcz elleni Európa Kupa-nyolcaddöntő odavágóján.
Oktatás
A Miskolci Egyetem, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében tartott előadássorozat hallgatóit jutalmazták.
Miskolc
A nemzetiségek napján azok munkáját ismerték el, akik sokat tettek a nemzeti identitás megőrzéséért. Szerdán a kilenc nemzetiségi önkormányzat tagjait köszöntötték a városházán.

Videótár

Avalon Mikulásfutás
01:50
2017. december 12.
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
2017. december 12.
Téltánc a koraszülöttekért
02:07
2017. december 12.
Szeretet sütiért adomány
01:34
2017. december 12.