2018. január 18. Piroska
Miskolc
-4°C / 2°C
Kétgólos előny a döntő visszavágója előtt (Képgalériával!)
dvtk.eu
|
2018. január 10. 21:56
|
frissítve: 2018. január 13. 14:05
Szerda este a DVTK Jegesmedvék csapata a szlovák Extraligából érkezett HK Nitra együttesét fogadta a Visegrád Kupa döntőjének első mérkőzésén, és kétgólos előnyt szerzett a január 23-i visszavágó előtt. Ezzel elérhető közelségbe került a szezon első trófeája.

Korongbedobást követően nagy tempóban kezdődött a mérkőzés, amire a hazai közönség megtöltötte a jégcsarnokot. Az első pár percben a vendégek akarata érvényesült, többet volt a korong a hazai harmadban. Az első DVTK helyzet az 5. percben adódott, Pavuk lövését Federik épphogy menteni tudta. Ezután sikerült átvenni a kezdeményezést, egy szép támadás végén Kulmala lőtte a korongot a vendég hálóba (1-0). A gól után is szépen támadtunk, több nagy helyzetet is sikerült kialakítani, majd a 7. percben egy gyors kontrából Macík szerezte meg a nyitraiak egyenlítő találatát (1-1). A harmad második felében kiegyenlített küzdelem folyt, a vendég oldalon Macík előtt adódott nagy lehetőség, a nyitrai csatár azonban elvétette a kaput. A 13. percben hátrányba kerültünk, ám ez nem akadályozta meg csapatunkat egy szép kontrában, amit Kulmala ezúttal is szépen a vendég hálóba lőtt (2-1). A harmad hátralévő részében is voltak szép helyzeteink, ám több gól nem esett, így egygólos vezetéssel mehettünk pihenni.

jegesmacik_nyitra_180110ml_41.jpg

Nem kezdtük jól a második harmadot, az első vendég támadásnak gól lett a vége, Paulovic talált be Adorján kapujába (2-2). A gól után ismét kiegyenlített játék következett, mindkét oldalon eltékozolt emberelőnyökkel. A 34. percben a vendégek előnye alatt Adorján hatalmas bravúrokkal tartotta játékban csapatunkat, ezt egy hazai előny követte a 36-ik percben, amit ezúttal sikerült gólra váltani: egy szép figura végén Galanisz lőtte ki a hosszú felsőt (3-2). Alig két perc elteltével ismét rezdült a vendégek hálója, ezúttal Sakaris lőtte ki Foltán hálóját (4-2). A harmadot egy áthúzódó hátránnyal fejeztük be.

jegesmacik_nyitra_180110ml_28.jpg

A harmadik játékrészre áthúzódó hátrányt sikerült kivédekezni. A 43. percben Galanisz indult meg szépen, és adta be a korongot Magosinak, ám Federik ezúttal is résen volt. Az idő előrehaladtával folyamatosan nőtt a vendég nyomás, a Nitra láthatólag mindent megtett, hogy közelebb hozza az eredményt, sok vendég támadásnak lehettünk szemtanúi, ám ezeket rendre megállította védelmünk. A mérkőzés hajrájára bekeményedett a játék, sok ütközést, kisebb kakaskodásokat is láthattunk, sok kapura tartó vendég koronggal, ám Adorján remekül teljesített, így maradt a kétgólos vezetés. A mérkőzés végére Mezei került a büntetőpadra, így a vendégek szinte minden esélye elszállt a szépítésre, maradt a 4-2-es eredmény, ami kétgólos előnyt jelent a visszavágóra.

jegesmacik_nyitra_180110ml_17.jpg

Visegrád Kupa döntő, 1. mérkőzés: DVTK Jegesmedvék - HK Nitra 4-2 (2-1, 2-1, 0-0)

Edzői értékelés:

Mikael Tisell: Nagyon örülök a ma esti győzelemnek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez csak három harmad volt a hatból. Jól indult számunkra a mérkőzés, két szép gólt is lőttünk. A második játékrészt rosszul kezdtük, de az utána lőtt két gyönyörű gól kárpótolt minket. Nehéz mérkőzésre számítok a visszavágón, de idegenben is jól megy nekünk a szereplés, így bízom benne, hogy sikeresek leszünk.

Nem
DVTK Jegesmedvék
Szerda este 6 óra 30 perckor a DVTK Jegesmedvék együttesének vendége a Ferencvárosi TC jégkorongcsapata volt a Magyar Kupa elődöntőjében. A hazaiak magabiztos fölénnyel, 5-1-re nyerték a találkozót, biztosítva helyüket a Magyar Kupa döntőjében.
Politika
Évindító sajtóreggelire invitálta szerdán reggel a média helyi vezetőit, képviselőit Csöbör Katalin országgyűlési képviselő az Avasi kilátó kávézójába.
Miskolc
Lakossági kérésre mentek ma a rendészek Lyukóvölgybe, illegális beköltözésre és szemétlerakásra panaszkodtak ugyanis az ott élők. Az ellenőrzésen négy embernek nem volt bejelentett lakcíme.
Politika
Jakab Péter jobbikos frakcióvezető szerint Miskolc polgármestere a legutóbbi, rendkívüli közgyűlésen arról beszélt, hogy "a kormány által befogadott menekültek új otthonra találtak, és jelenlétükkel erősítik Magyarországot". Kriza Ákos válaszközleményében leszögezte: a Jobbik frakcióvezetője szokásához híven ismét csúsztat, mert a közgyűlésben nem ez hangzott el, nem ebben a formában.
Kultúra
2018. január 22-én 16:00-tól a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében egy magyar filmklasszikus, a Körhinta ingyenes vetítésére kerül sor a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Csapatsport
A Miskolc Városi Sportiskola serdülő leány kosárlabda csapata, az MVSI Vadmacskák "A" együttese január 13-14-én Sopronban, a korosztályos nemzeti bajnokság selejtezőjének első fordulójában szerepelt.
Városinfó
Január 22-étől változik a 7-es és a 4-es városi autóbuszok menetrendje – tájékoztatta portálunkat az MVK Zrt.
Kriminális
Összehangolt akcióban csaptak le a borsodi rendőrök azokra a sárospataki és sátoraljaújhelyi férfiakra, akik prostituáltnak adtak el külföldre egy 22 éves lányt.
Egészségügy
Közel 200 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a megyei központi kórház, az összegből a betegbiztonság növelését célzó fejlesztések valósulnak meg.
Belföld
A Magyar Közlekedéspolitikai Egyesület szerint sok, vezetésre alkalmatlan személy is engedélyt kap. Növelnék az engedély megszerzéséhez szükséges korhatárt is, és a gyalogosok, kerékpárosok számára is átfogó képzést javasolnak.

Videótár

ProgramPont 2018.01.17.
04:08
2018. január 17.
Alacsony munkanélküliség
04:31
2018. január 09.
Az állatkertek atyjára emlékeztek
02:41
2018. január 09.
Sokan voltak az év első régiségvásárán
01:36
2018. január 09.