2017. augusztus 23. Bence
Miskolc
9°C / 23°C
Lányok próbáltak ki nem tipikus lányos munkákat
Miskolc TV / minap.hu
|
2017. május 19. 16:15
|
frissítve: 2017. május 20. 20:03
Saját hajfestéket és sminket is keverhettek a lányok, de a vegyészet mellett a robotika, az energetika és a villamosmérnök szakmákba is betekinthettek. Szakmákba, amelyek nem tipikus lányos munkák, a műszaki, természettudományos területen viszont nagy szükség lenne a női munkaerőre. Erre hívja fel a figyelmet a Tech csajok rendezvénysorozat, amit a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kezdeményezett. A sorozat negyedik állomása volt Miskolc, ahol több mint háromszáz fiatal lány és harminc kiállító cég volt jelen.

A több mint háromszáz középiskolás lányt Szujó Zoltán, Forma 1-es kommentátor buzdította, amikor kerékpárjuk termelte az elektromos áramot, ami a sütőlapot melegítette. Aki eleget tekert, palacsintát is ehetett. Pár standdal arrébb az energetikával lehetett ismerkedni. Pető Dorkától például elmondása szerint nem áll távol a természettudomány.

– A Földes Ferenc Gimnáziumba járok kémia tagozatra, úgyhogy valamilyen szinten közel állnak hozzám az ilyen tudományok, és valami ilyesmi területen szeretnék elhelyezkedni – tette hozzá.

techcsajok_170519ml_35.jpg

Minden fodrász mögött egy sikeres vegyészmérnök áll. De villamosmérnök, ügyvezető és egy világcég igazgatója is lehet nő. „Minden lehetséges” – állítja Marie-Theres Thiell. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Igazgatóságának elnöke azt mondta, cégüknél is elgondolkoztak rajta, mit tehetnének a hiányszakmák megszüntetéséért. Arra jutottak, hogy a női szakemberek lehetőségét még nem használták ki.

A lehetőség adott, a legtöbb lány így is látja. Szerintük ugyanolyan lehetőségeik vannak nekik is, mint a fiúknak, ugyanazokat tudják megtenni. Kazup Anikó például a második diplomáján dolgozik a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán.

– Műszaki pályára elindulni – ez egy nehéz döntés volt, de bele kell vágni, úgy voltam vele, hogy mindig van lehetőség váltani, bátorság kell hozzá, és ha megtetszik, megszereti az ember, akkor már könnyen megy – szögezte le.

techcsajok_170519ml_31.jpg

Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere tapasztalatszerzésre buzdította a lányokat.

– Szerezzetek tapasztalatokat, ismerjetek meg más munkakultúrákat is, illetve más fejlettségi szinten álló lehetőségeket, majd pedig gyertek haza, vissza Magyarországra, gyertek vissza Miskolcra, ebbe a régióba – szólt a fiatalokhoz az alpolgármester.

A Tech csajok rendezvényt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara hívta életre. Itthon az ELMŰ-ÉMÁSZ szervezi, de a kormány is támogatja a szemléletformáló programot.

– Ne csak az oktatásban, ne csak az egészségügyben gondolkozzanak – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. – A műszaki világ, az informatika területe egy nagyon jó lehetőség ahhoz, hogy válasszanak. Ezt mutatja az is, hogy az informatikai felnőttkéntképzésben résztvevők harmincnégy százaléka lány, míg a nappali rendszerű felsőoktatásban tizenöt százalék a lányok aránya.

techcsajok_170519ml_29.jpg

Ezen segítene a Tech csajok rendezvénysorozat, melynek negyedik állomása volt Miskolc.

Nem
Miskolc
Évadnyitó társulati üléssel kezdődött el kedden délelőtt a miskolci teátrum 2017-2018-as évada. Mint elhangzott, szeptemberben és októberben hat bemutató is várja a nézőket, az évad repertoárjában pedig 15 új produkció szerepel. A megszokott műfaji sokszínűség idén is jellemző lesz az évadra: opera, balett, musical, operett, mesejáték, klasszikus és kortárs színdarabok egyaránt megtalálhatóak az előadások között.
Politika
Az ifiház tervezett átköltöztetése miatt fogtak össze a balliberális ellenzéki pártok helyi szervezetei, de úgy tűnik, ez az összefogás a jövő tavaszi választásokra is megmarad. Legalábbis így nyilatkozott Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő, és Tompa Sándor helyi DK-elnök.
Szabadidő
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a kezdetek óta állandó résztvevője az Állatkertek Éjszakájának. Ezen a különleges éjszakán a látogatók megismerhetik az állatkerti életet sötétedés után.
Városinfó
Ideiglenesen áthelyezik a 31-es busz megállóhelyét – derült ki az MVK Zrt. közleményéből.
Városinfó
A Bábonyibércen folytatódik a nyomortelep-felszámolás: a héten összesen 12 önkormányzati tulajdonban lévő, romos ingatlant bontanak itt el.
Csapatsport
A múlt hétvégén sorsolták a vízilabda Európa Kupa-selejtező csoportjait, az eseményen a PannErgy Miskolci Vízilabda Club is érdekelt volt. A miskolciak házigazdái lesznek az A-csoportnak, a cél pedig nem más, mint az élen zárni, majd a nyolc közé jutni. Sike József vezetőedzővel és Bachner András klubelnökkel beszélgettünk.
Városinfó
Gerincvezeték-meghibásodás miatt szünetel a melegvíz-szolgáltatás a teljes avasi városrészben, az I. II. és III ütemben, a Kemény Dénes Uszodában és a Miskolctapolcai Strandon - tájékoztatott kedden délután a MIHŐ Kft.
Kultúra
Augusztus 22-től hivatalosan is kezdetét vette a Miskolci Szimfonikus Zenekar 2017/2018-as zenei évada. Az évadnyitó társulati ülésen Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető, és Gál Tamás művészeti vezető számolt be az idei évad terveiről, programjairól.
Havária
Fokozni kívánja a katasztrófavédelem a klímaváltozás miatt bekövetkezett természeti katasztrófákkal kapcsolatos, reagáló képességét, ezért úgynevezett mobil irodákat alakít ki.
Környezet
Miskolc látnivalóinak, attrakcióinak népszerűsítése érdekében, két forgatócsoport is járt nemrégiben a városban.

Videótár

Miskolc Ma 2017.08.22.
16:17
2017. augusztus 22.
Sportpercek 2017.08.22.
30:05
2017. augusztus 22.
Programpont 2017.08.22.
03:00
2017. augusztus 22.
Koncertek, tűzijáték augusztus 20-án
01:25
2017. augusztus 22.