2017. október 21. Orsolya
Miskolc
8°C / 16°C
Rendkívüli állapot egy amerikai városban a szélsőjobboldal rendezvényen kitört erőszak miatt
MTI
|
2017. augusztus 12. 21:37
|
frissítve: 2017. augusztus 15. 19:06
Rendkívüli állapotot hirdettek szombaton egy amerikai városban a szélsőjobboldal rendezvényén elszabadult erőszak miatt. Donald Trump amerikai elnök közleményben ítélte el a gyűlöletet és az erőszakot.

usa_riot_right5.jpg

Az összecsapásokban többen megsérültek és letartóztatások is voltak. A rendőrség azonban nem közölt adatokat. 

A virginiai Charlottesville városában - amely egyetemi központ - az úgynevezett alt-rightnak vagy alternatív jobboldalnak nevezett szélsőjobboldali csoportosulás rendezvényén szabadult el az erőszak: ellentüntetők jelentek meg és a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie. 

Virginia állam kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett a városban. Terry McAuliffe  elfogadhatatlannak nevezte a történteket - illetve a retorikát is - és közölte, hogy "a szólásszabadság nem az erőszak szabadságát jelenti" 

Sajtóértesülések szerint nagyjából két órával az erőszakos összecsapásokat követően egy kocsi nagy sebességgel hajtott több száz tüntető közé. Szemtanúk több sérültről számoltak be. Az interneten pedig egy amatőr videót tettek közzé, amelyen az incidens látható. Egyelőre nem tudni, hogy a jármű sofőrje szándékosan cselekedett-e. 

usa_riot_right4.jpg

Donald Trump Twitter-bejegyzésben ítélte el a jobboldali aktivisták és az ellentüntetők összecsapásakor történteket és sürgette, hogy vessenek véget az erőszaknak. "Össze kell fognunk és el kell ítélnünk ezt a gyűlöletet. Az Egyesült Államokban nincs helye az ilyesfajta erőszaknak. Gyerünk, fogjunk össze!" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök.  

usa_riot_right6.jpg

A demonstrációt a szélsőjobboldali csoport azért szervezte, hogy tiltakozzék Robert Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen. Lee tábornok az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között emésztő polgárháborúban a déli, konföderációs seregek vezetője volt, sokak számára a rabszolgatartó déli államok konföderációjának jelképe. A szobrát védelmező demonstrálók - köztük sokan a fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajvédők - is konföderációs zászlókat lobogtatva jelentek meg a város egyik parkjában meghirdetett rendezvényen. Sokan katonai egyenruhát öltve, pajzsokkal felszerelkezve érkeztek, már pénteken este. A demonstráción felbukkantak a Ku Klux Klan fajvédő szervezet tagjai is.

usa_riot_right.jpg

A tüntetők és ellentüntetők botokkal vagy puszta kézzel estek egymásnak, mígnem helyi idő szerint délben Jason Kessler, a magát "Egységet és biztonságot Amerikának" nevű szervezet 33 éves vezetője be nem jelentette a rendezvény végét. A rendőrség ugyanis -  törvénytelennek nyilvánítva - berekesztette a gyülekezést. Az összecsapás azonban folytatódott. 

usa_riot_right2.jpg

Charlottesville liberális város hírében áll az elsöprő többségében konzervatív Virginia államban. A város vezetése az elmúlt időszakban több lépést is tett annak érdekében, hogy a nyilvános terektől - utcákról, középületek elől - eltüntesse a fajgyűlölő és rabszolgatartó múltra emlékeztető utcaneveket, táblákat, szobrokat. Új nevet kapott a Lee park is - ahol Lee tábornok eltávolítandó szobra áll - és a másik konföderációs tábornokról, Thomas Jacksonról elnevezett parkot is átkeresztelték Igazság Parkjának.

Nem
Megye
A hagyományokat folytatva, idén is vidéken ünnepelte 1956. október 23-át a B.-A..-Z. megyei önkormányzat. Ezúttal Sajóbábony önkormányzatával tartottak közös, ünnepi közgyűlést, amelyen Nagy István parlamenti államtitkár mondott ünnepi beszédet. A rendezvény keretében átadták a Pro Comitatu- és az Alkotói-díjakat.
Megye
’56-ban egy kislány az utcán, látva a közeledő tankok hadát, kilépett az úttestre, hogy megállítsa a szovjeteket – az ő történetét is elmeséli Martinkó Károly legújabb könyvében, amit csütörtökön a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében ajánlottak az olvasók figyelmébe.
DVTK Jegesmedvék
A Kontinentális Kupa selejtezőjének első mérkőzésén a spanyol Txuri Urdin San Sebastian együttesével találkozott a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata – kiütés lett a vége.
Miskolc
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő pénteken adta át a több mint negyed milliárd forintból felújított utakat Alsózsolcán, Sajókeresztúrban és Felsőzsolcán.
Miskolc
Megkoszorúzták a Központi Kórház 1956-os emlékművét és a Tóth Ilona Emléktáblát. Az ünneplőket Tiba Sándor főigazgató köszöntötte, az ünnepi beszédet pedig Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondta.
Csapatsport
A Miskolc az orosz Szpartak Volgográddal, míg a címvédő Ferencváros a szintén orosz Szintez Kazany csapatával találkozik a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében.
Megye
Ünnepi megemlékezést tartottak Alsózsolcán az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: a szabadság születésnapját ünnepeljük október 23-án.
Politika
Miskolc elkötelezett abban, hogy a nyugdíjasok otthon érezzék magukat a városban – hangoztatták kormánypárti képviselők a csütörtöki városi közgyűlésen, ahol döntött arról is a grémium, hogy létrehozzák az Idősek Tanácsát.
Kriminális
Lopás bűntett elkövetésével gyanúsítható férfi azonosításához kéri a Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét.
Közélet
A magyar honvédelem népszerűsítése, a honvédelem ügyének támogatása érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként, a Honvédelemért Kitüntető cím első fokozatát vehette át Kriza Ákos, Miskolc polgármestere pénteken Budapesten.
Egészségügy
2010-17. között, első lépésben több mint egymilliárd forint jutott egészségügyi infrastrukturális fejlesztésekre, majd 135 millió, jövőre pedig több mint 950 millió forint. Miskolcon felújították és fejlesztették a háziorvosi rendelőket, a Gyermekvárosban létrejött az országban egyedülálló egészségfejlesztési intézet, ahol az iskolások szervezetten vehetnek részt a vizsgálatokon.
Kultúra
Hamarosan befejeződik Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halász című festményének restaurálása, és a világhírű kép – még idén – visszakerül a Herman Ottó Múzeum Képtárába. Ennek az eseménynek a bevezetője a Múzeumok Őszi Fesztiválja egyik kiemelkedő programja, ami az irodalom segítségével mutatja be a híres magyar festő alkotásait.

Videótár

Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
2017. október 19.
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
2017. október 19.
Miskolc az Automotive Hungary-n
03:23
2017. október 19.
Art of Magic Játék
00:26
2017. október 19.