2017. december 11. Árpád
Miskolc
-1°C / 8°C
Ugrai: Csak rajtam múlik, kapok-e újra meghívót
Tóth Milán
|
2017. október 12. 18:51
|
frissítve: 2017. október 14. 15:54
A magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi két tétmérkőzésén a csapat egyik legjobbja Ugrai Roland, a Diósgyőri VTK támadója volt. A nemzeti együttesben most debütált futballista pozitív élményekkel gazdagodott, ezeket pedig arra használná fel, hogy ismét a győzelmi útra segítse klubját.

img_1893.jpg

Fotók: Mocsári László

Nem játszott úgy a magyar válogatott a Svájc és a Feröer elleni világbajnoki selejtezőkön, ahogy azt a szurkolók elvárták, a Diósgyőri VTK szimpatizánsai azonban egy kicsit örülhettek – 1979 után ugyanis ismét gólt szerzett egy DVTK-s a válogatottban. Ugrai Roland pár perc híján mindkét összecsapást végig játszotta, de ami fontosabb, teljesítményével a jobbak között volt.

Bernd Storck szövetségi kapitány rengeteg kritikát kap, egyesek a távozását követelik, mások azonban nem köszönnék meg a munkáját. Ugrait nem foglalkoztatja a kérdés, a kritikákat a helyükön tudja kezelni, így számára csak az a legfontosabb, hogy jó produkcióval rukkoljon elő minden mérkőzésen a DVTK és a nemzeti együttes szerelésében.

– Örültem, hogy a szünetben nem voltam itt, mert állítólag nagyon kemény edzések voltak – mondta tréfásan a támadó, aki debütálásán, a svájciak ellen fejjel volt eredményes. – Pozitív emlékekkel gazdagodtam, de a kapitány jövőjével én nem foglalkoztam. Csak rajtam múlik, behívnak-e ismét a válogatottba, legyen bárki is a kapitány. A szurkolóknak megvan a joguk ahhoz, hogy kinyilvánítsák nemtetszésüket, valamikor például egy vesztes meccs után tapsolnak meg. Aki sportol, annak a kritikákat el kell tudni viselni.

img_1904.jpg

Ugrai kijelentésére – már ami az újabb meghívóra vonatkozott – Bódog Tamás szakmai igazgató is helyeselt, és véleménye szerint a svájciak elleni meccsen ő volt csapata legjobbja.

– Bízunk abban, hogy megmarad a jó formája, reméljük, már a hétvégén bizonyíthatja ezt – fogalmazott Bódog, aki elárulta, mivel töltötte az elmúlt két hetet csapata. – A hibák minimalizálásán volt a hangsúly. A négy meccsen kapott tizenkét gól sok, ezen nincs mit szépíteni, ezt fel is vállalom. Számomra mindegy, hogy egy vagy három-nullára kapunk ki. Valakinek fontos, nekünk nem, mert nyerni akarunk.

– A vereségeket mindenki rosszul éli meg, mert bár játékban jók vagyunk, mégsem jönnek az eredmények – vette át a szót Ugrai, aki szerint előny lehet a számukra, hogy a nyitófordulóban sikerült legyőzniük a Vasast. – Szerintem jó úton járunk, egy kis szerencsére van szükségünk, hogy elinduljon a győzelmi szériánk. Úgy érzem, most fog eljönni a fordulópont. A Vasas egy jó csapat, de megvannak a gyengepontjaik, és mivel már nyertünk idén ellenük, ismerjük a receptet.

img_1898.jpg

Amióta Bódog a miskolciak edzője, az együttes mérlege két győzelem az angyalföldiek ellen. A szakember bízik abban, képesek folytatni ezt a szériát, és hogy a mostani szünetből jobban jönnek ki: vereségek helyett győzelmeket ünnepelnének.

Egy biztos: Ivan Radosra nem számíthat Bódog, a kapus egy kisebb műtéten esett át, ami miatt leghamarabb három hét múlva térhet vissza. Három napig a csapattal készült egy ukrán kapus, Igor Litovka, de a klub nem szerződtette, így elköszönt tőle. A piros-fehér mezesek mérkőzése szombaton kezdődik 15:30-kor.

Nem
Miskolc
Miskolcra is megérkezett az idei tél első komolyabb havazása. Az ünnepi díszbe és fényekbe öltözött belváros most még különlegesebb látványt nyújt – nézd meg a felvételeinket!
Egyház
Advent második vasárnapján több helyen lobbant lángra a Remény gyertyája Miskolcon, a városrészek adventi koszorúin. Ezúttal is látványos, meghitt ünnepség volt a Diósgyőri várnál, az Otthon téren pedig Novák Józsefné és Hubay György önkormányzati képviselők gyújtották meg a várakozási időszak második gyertyáját.
Baleset
Valósággal "felrobbantak" a helyi internetes fórumok a szombat esti, halálos gázolás kapcsán, sokan nyilvánítanak részvétet, illetve olyanokat is írnak, hogy a jelzett területen sokszor idéznek elő veszélyes közlekedési helyzeteket a rendezvényekre tartó, vagy onnan távozó fiatalok.
Baleset
Fejsérülést szenvedett egy utas vasárnap kora este az egyetem környékén, miután egy helyi busz forgalmi okok miatt hirtelen fékezésre kényszerült.

Videótár

Csongor és Tünde a Kamarában
01:48
2017. december 08.
Gyerekek a Szeretet sütigyárban
01:27
2017. december 08.
Energetikai korszerűsítés a kórházban
01:29
2017. december 08.
Száz éves a Finn Köztársaság
01:13
2017. december 08.