Belföld
Korábbi állomásaihoz méltó tömeget mozgatott meg Miskolcon Magyar Péter.
Kamion és tehervonat ütközött Adácsnál, mentőhelikoptert is riasztottak a baleset helyszínére.
Inkasszióval kellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) beszednie a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház mintegy 57 millió forintos közteher-tartozását.
Az ország egész területén a sárga figyelmeztető jelzés van érvényben, enyhülhet a csapadékhiány.
Hadházy Ákos szúrta ki, hogy ugyanaz a lemez megy a parlamentben.
Folytatódik a szúnyoggyérítés a héten a vármegyében – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-t.
Elkezdődött a 2024-es érettségi időszak, közel 113 ezer diák vizsgázik az elkövetkezendő napokban.
A hétvége további részében és még hétfőn is nyárias melegben lehet részünk. Vasárnap elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, majd átmeneti szünet után kedden ismét nedvesebb és hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk. Emellett egyre nagyobb számban fordulhat elő csapadék.
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte szerkesztőségünkkel a vasúttársaság szombaton .
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!