2017. december 14. Szilárda
Miskolc
-2°C / 5°C
Szent Hedvig ereklyét kapott a Diósgyőri vár kápolnája
minap.hu
|
2015. július 18. 13:50
|
frissítve: 2015. július 21. 12:04
Palánki Ferenc egri segédpüspök július 18-án szentmise keretében helyezte el Szent Hedvig ereklyéjét a Diósgyőri vár kápolnájában. Az ereklye Krakkóból érkezett és a mai naptól a magyar királylány és lengyel királynő tiszteletére fölszentelt kápolnában várja a látogatókat és zarándokokat.

A Diósgyőri vár kápolnája a felújítást követően 2014-ben lett felszentelve Szent Hedvig tiszteletére. Nagy Lajos király legkisebb lányának emléknapját a Katolikus Egyházban július 18-án tartják, ennek apropóján a Diósgyőri várban ma 10 órától búcsúi szentmisével emlékeztek meg a lengyel nép által nagy becsben tartott szentéletű magyar királylányról. A szertartás helyszíne a nagy érdeklődésre való tekintettel a vár Lovagterme volt, melynek végén elhelyezésre került Szent Hedvig csontereklyéje a kápolna oltárában található ereklyetartóban.

szthedvig_150718_fkcs_22.jpg

Palánki Ferenc püspök elmondta, hogy az ereklye Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, bíboros jóvoltából érkezett Diósgyőrbe. A püspök atya szentbeszédében kiemelte, hogy Szent Hedvig rövid, de példaértékű életével arra buzdít, hogy keressük Isten akaratát életünkben és gyakoroljuk a felebaráti szeretetet embertársaik iránt. Kiemelte, hogy Hedvig elhagyta hazáját, hogy új hazát találjon a lengyelek és litvánok között, és azt a két népet is „hazavezesse” Isten országába. Hedvig most visszatért, hogy bennünket is az üdvösségre hívjon. Palánki Ferenc reményét fejezte ki, hogy Szent Hedviget az ereklyének köszönhetően Magyarországon is jobban megismerik majd, hiszen Lengyelországban egy nagyon közkedvelt szentnek számít, amit hazánk adott a népnek.

szthedvig_150718_fkcs_32.jpg

Szent Hedvig 1374-ben Magyarországon született, Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermekeként. Hedviget a magyar trónra szánták, de a király halála után az özvegy Erzsébet királyné és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a magyar trónra, Hedviget pedig a lengyel trónra rendelték.

Nem
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint december 11-én gépkocsijával balesetet okozott, majd továbbhajtott.
Miskolc
A miskolciak számtalan esetben bizonyították már, hogy ha jótékonyságról van szó, számíthatnak rájuk! A szombati program szervezői most is bíznak abban, hogy az Advent Miskolc keretein belül megtartandó véradáson sokan ott lesznek a városháza aulájában.
Közélet
Legalább 10-30 perces késéssel közlekednek a személyvonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon csütörtökön – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Kultúra
Kialakult a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny pénteki döntőjének sorrendje és hogy a hat versenyző – köztük Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház karmestere – melyik szimfonikus művet vezényli majd a pécsi Kodály Központban.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 14-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Belföld
Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Havária
Vélhetően ismét fűtési problémák miatt gyulladt ki szerdán egy első emeleti társasház Sátoraljaújhelyen. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, már teljes terjedelmében lángolt egy szoba.
Gazdaság
Mintegy 400 főt alkalmazó gépjármű-akkumulátorokat gyártó üzemet kíván építeni Miskolcon a japán GS Yuasa Corporation. Az üzem a tervek szerint 2018 szeptemberétől napi 24 órában termelne. A projektet hamarosan nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníthatják.
DVTK
Nincs könnyű helyzetben az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata, hiszen két alapemberére, Monica Engelmanra és Nagy Dórára sem számíthat a csütörtöki, Bydgoszcz elleni Európa Kupa-nyolcaddöntő odavágóján.
Oktatás
A Miskolci Egyetem, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében tartott előadássorozat hallgatóit jutalmazták.
Miskolc
A nemzetiségek napján azok munkáját ismerték el, akik sokat tettek a nemzeti identitás megőrzéséért. Szerdán a kilenc nemzetiségi önkormányzat tagjait köszöntötték a városházán.

Videótár

Avalon Mikulásfutás
01:50
2017. december 12.
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
2017. december 12.
Téltánc a koraszülöttekért
02:07
2017. december 12.
Szeretet sütiért adomány
01:34
2017. december 12.