2017. szeptember 25. Eufrozina, Kende
Miskolc
7°C / 17°C
Miskolc, a zöld város – Elektromos járművet tesztel a Városgazda
Spilman Nóra/minap.hu
|
2017. május 18. 13:21
|
frissítve: 2017. május 20. 08:08
A környezetkímélő autót elsősorban parkokban használják. Hat óra töltéssel körülbelül 100 kilométert tud megtenni úgy, hogy közben egyáltalán nem szennyezi a környezetet. A Városgazdánál nem ez az első, hogy ilyen autót tesztelnek. A cég, ahol csak teheti, óvja a környezetet; jó példa erre a biológiai szúnyogirtás vagy a zöldhulladékok különválogatása is.

elektromos_auto_170518ml_8.jpg

Fotó: Mocsári László

Nem zúg a motor, teljesen hangtalanul parkol le a jármű, ami – ahogy a felirat is mutatja – 100 százalékban elektromos. A Városgazdánál egy hétig tesztelik, az elmúlt néhány nap alatt parkápolási feladatokra használták. Kiss Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kertésze elmondta, a héten locsolással foglalkoztak, elsősorban a belvárosban, mert a hatótávolsága egy feltöltéssel körülbelül 80-90 kilométer.

elektromos_auto_170518ml_3.jpg

Nem ez az első elektromos eszköz, amit a városüzemeltetés kipróbál. Tavaly például elektromos fűkaszákat teszteltek. Arra, hogy Miskolc még zöldebb legyen, már most is nagy gondot fordítanak. Az elektromos technológia mellett más megoldásokat is alkalmaz a Városgazda. Csordás László stratégiai igazgató sorolta, a szúnyogirtásnál egy környezetkímélőbb technológiát alkalmaznak: a légi kémiai helyett leginkább földi biológiai irtással, lárvairtással próbálják az egyedszámot a minimálisra csökkenteni. De ilyen megoldás a parkápolásban a zöld hulladékok különválogatása is. A lenyírt fűből például komposzt lesz, a levágott gallyakból pedig biomassza, amiből a MIHŐ dél-kiliáni biomassza fűtőműjében hőenergiát állítanak elő.

elektromos_auto_170518ml_14.jpg

Nem
DVTK
A DVTK újjáalakult női röplabdacsapata győzelemmel kezdte a másodosztályú bajnokságot. A városi rivális MVSC ellen végig magabiztos játékkal, 3-0 arányban diadalmaskodtak a piros-fehérek.
Csapatsport
A nagykőrösiek keményen tartották magukat, de végül miskolci siker született.
Havária
Rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai mentették meg szombat délután Miskolcon egy férfi életét, aki a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a belvárosban, a Széchenyi utcán lett rosszul.
Oktatás
A gyerekek pénzügyi kultúrájának fejlesztését célzó egyhetes programsorozatot indít a miskolci önkormányzat és a Pénziránytű Alapítvány. A hétfőn kezdődő program során a helyi általános és középiskolások számos interaktív foglalkozáson ismerkedhetnek a pénzügyekkel, a zsebpénz beosztásától a befektetési alapokig.
Miskolc
Vasárnap előadások és a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend lovagi bemutatójával emlékezett vissza Diósgyőr vára a velencei békekötésre.
Kultúra
Fecske Csaba József Attila-díjas költő egyik verse lesz a téma a Versek vonzásában – A Miskolci Egyetem filozófusai miskolci szerzők alkotásairól című sorozat első összejövetelén, kedden délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében.
DVTK
Az Újpestet fogadta a DVTK női labdarúgócsapata a Jet-Sol Liga 5. fordulójában Kazincbarcikán.

Videótár

ProgramPont 2017.09.22.
03:37
2017. szeptember 22.
Közgyűlés: nőttek az iparűzési adóbevételek
02:03
2017. szeptember 22.
Közgyűlés: IFI ház
03:13
2017. szeptember 22.
Polgármesteri expozé
02:26
2017. szeptember 22.