2017. december 15. Valér
Miskolc
0°C / 7°C
Nemzetközi érdeklődés a miskolci rendészeti modell iránt
minap.hu
|
2017. október 11. 16:29
|
frissítve: 2017. október 13. 09:34
Egy szlovén biztonsági szakember, egyetemi dékán, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője - illetve diákjai - látogattak el szerdán a Miskolci Önkormányzati Rendészethez, hogy tanulmányozzák az országos hírűvé vált miskolci rendészeti modellt.

rendeszet_171011_vcs_01.jpg

Fotó: Végh Csaba

A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkáját mutatta be szerdán Kovács László Csaba, a MIÖR igazgatója Andrej Sotlarnak, egy biztonsági és önkormányzati rendészeti kutatócsoport szlovén tagjának, a Maribori Egyetem Büntetőjogi és Biztonsági Kara dékánjának, Christián László ezredesnek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék vezetőjének, valamint az intézmény öt diákjának. A találkozón Hubay György, a Rendészeti Bizottság elnöke is részt vett. – Köszönjük, hogy városunkat választották a rendészeti munka tanulmányozására, ami egyenlő a szakmai sikereink elismerésével. Ez azt jelenti, hogy jó úton jártunk annak idején, mikor kitűztük célul magunk elé, hogy megvalósítjuk a város rendészeti programját. Folytatni fogjuk ezt az utat - nyilatkozta.

rendeszet_171011_vcs_14.jpg

Kovács László Csaba egyebek mellett arról szólt, hogy a endészet költségvetése a 2013-as 270 millióról mostanra 800 millióra nőtt. - Bemutattam a vendégeinknek azt a csaknem négy és fél éves munkát, amit eddig végeztünk, azzal együtt, hogy kilencven fővel kezdtünk és ma már százhatvanan vagyunk. Látták a technikai lehetőségeinket, a gépjárműparkot és az egyenruháinkat is - mondta el portálunknak a MIÖR vezetője.

rendeszet_171011_vcs_03.jpg

Andrej Sotlar úgy nyilatkozott, nagyon jó benyomásokat szerzett, és gazdag tapasztalatokkal tér haza. - Meglepő számomra, mennyire kiterjedt és milyen jól működik az önkormányzati rendészet Miskolcon. A várostól kapott támogatásuk mértéke is szokatlanul nagy, összehasonlítva a többi európai országgal. Kiemelésre érdemesnek tartom a rendőrséggel való, példás együttműködést is - tette hozzá.

rendeszet_171011_vcs_06.jpg

Christián László elmondta, azért éppen Miskolcra hozta el a szlovén professzort, mert ennek a városnak a rendészete már országos hírű, jó példát jelent. – A Miskolci Önkormányzati Rendészet vidéki viszonylatban a leginnovatívabb és a legjobban szervezett. Ezért gondoltam, hogy egyetemünk hallgatóit is elhozom ide, hogy megnézhessék, mennyire eredményes befektetés az az összeg, amit a miskolci önkormányzat áldoz a biztonság megteremtésére. Véleményem szerint itt nagyon tudatosan, közép- és hosszútávon tervezve számolnak ezzel – hangsúlyozta a szakember.

 

Nem
Kultúra
A Miskolci Galéria Rákóczi-házában, teltház előtt nyitották meg csütörtök délután Meilinger Dezső festőművész emlékkiállítását.
Közélet
Jogászi Szerepcsere Napot és cikkíró versenyt is rendezett idén a Miskolci Törvényszék – utóbbi eredményeinek kihirdetésére a „dr. Csillám István emlékév” gálán került sor december 14-én.
Miskolc
Az adományt Mága Zoltán hegedűművész legutóbbi koncertjén ajánlotta fel. Az adományból csütörtökön a Páli Szent Vince Szeretetszolgálat, a Református kismamaház, a Miskolci Bibliaház kapott, és a Szent István téri Szeretetdobozba is jutott belőle.
Városinfó
A stadion, a diósgyőri edzőközpont és hamarosan a Lévay Gimnázium is csatlakozik a környezetbarát miskolci távhőre. Sikeresnek értékelte az évet a MIHŐ ügyvezetője.
Miskolc
A program egyre népszerűbb, mind többen vesznek részt a sütikészítésben. Szerdán délután Demeter Ervin kormánymegbízott és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is szaggatta a formákat.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint december 11-én gépkocsijával balesetet okozott, majd továbbhajtott.
Miskolc
A miskolciak számtalan esetben bizonyították már, hogy ha jótékonyságról van szó, számíthatnak rájuk! A szombati program szervezői most is bíznak abban, hogy az Advent Miskolc keretein belül megtartandó véradáson sokan ott lesznek a városháza aulájában.
Közélet
Legalább 10-30 perces késéssel közlekednek a személyvonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon csütörtökön – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Kultúra
Kialakult a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny pénteki döntőjének sorrendje és hogy a hat versenyző – köztük Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház karmestere – melyik szimfonikus művet vezényli majd a pécsi Kodály Központban.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 14-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Belföld
Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Videótár

Avalon Mikulásfutás
01:50
2017. december 12.
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
2017. december 12.
Téltánc a koraszülöttekért
02:07
2017. december 12.
Szeretet sütiért adomány
01:34
2017. december 12.