2017. december 14. Szilárda
Miskolc
-2°C / 5°C
Elektromos és lábbal hajtható kisautókat adományoztak a GYEK-nek
Miskolc Tv/minap.hu
|
2017. december 06. 13:36
|
frissítve: 2017. december 09. 13:30
A Mikulás és a közelgő karácsony alkalmából több szervezet és alapítvány is ajándékokkal kedveskedik a GYEK kis betegeinek. Az adományozók bíznak benne, hogy a meglepetésekkel kis időre sikerül elfeledtetni a gyermekekkel betegséget, a kezelések fáradalmait. December 6-án a Mercedes-Benz Miskolc elektromos és lábbal hajtható kisautókat adományozott a gyerekeknek.

mercedes_balog_171206_ja_9.jpg

Fotó: Juhász Ákos

– A Gyermekegészségügyi Központban hét osztály van – mondta el az átadóünnepségen Tiba Sándor, a megyei központi kórház főigazgatója. Különböző típusú betegségekkel kezelnek gyerekeket: vannak speciális osztályok is, mint például az Onkohematológia osztály, ahol hosszú ideig, hetekig, hónapokig fekszenek bent a daganatos gyermekek. Ők szinte itt élik az életüket, s ha a szabadidejüket ilyen, illetve ehhez hasonló játékok között tudják eltölteni, akkor elfelejtik a betegségüket. Ha egy gyermek - akár néhány percre is - be tud ülni egy ilyen Mercedes kisautóba, az az egész napját megszépíti, úgyhogy ez egy szenzációs ajándék.

mercedes_balog_171206_ja_16.jpg

Tiba Sándor elmondta, vannak szabadidős foglalkozások, amelyeken a gyerekek játszani tudnak majd ezekkel az autókkal. Terveik között szerepel, hogy kialakítanak az épületben egy olyan helyet, ahol kifejezetten ezekkel a játékokkal lehet majd játszani.

mercedes_balog_171206_ja_8.jpg

Balogh József, a Mercedes-Benz Miskolc ügyvezetője elmondta, ezek eredeti gyári Mercedes kisautók. Ezek vagy elektromosan működnek, vagy lábbal hajthatók, mint egy gokart. Minden korosztály számára hoztak autókat, több generáció használhatja majd ezeket. - Nem mi találtuk ki ezt a kezdeményezést, Amerikában láttuk, hogy Mercedes kisautókat adományoztak gyermekosztályoknak - innen jött a mi ötletünk is. Nem kiemelkedőek akarunk lenni a jótékonyságban, hanem példamutatók. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak alkalmanként segítsünk, hanem folyamatos legyen a társadalmi felelősségvállalás azoknál, akik ezt megtehetik – hangsúlyozta az ügyvezető.

mercedes_balog_171206_ja_12.jpg

– Alapvetően jó a kapcsolatunk a miskolci Mercedes szalon tulajdonosával, így nem volt meglepő, hogy egyből partnerek voltak ebben a kezdeményezésben. Sőt, ők már korábban elkezdték ezt az utat elkezdték kiépíteni, mi becsatlakoztunk hozzájuk – tudtuk meg Rusz Alexandrától, Toman Diet tanácsadójától. – Arra szeretnénk mindenkit ösztönözni, hogy lehetőségeihez mérten próbáljon segíteni másoknak - tette hozzá.

Nem
Közélet
Óvodások látogatták meg az Aranykor Idősek Otthona lakóit. A kiscsoportosok adventi műsorral készültek, a szépkorúak pedig megtanították a gyerekeknek, hogyan kell mézeskalácsot sütni és díszíteni.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint december 11-én gépkocsijával balesetet okozott, majd továbbhajtott.
Miskolc
A miskolciak számtalan esetben bizonyították már, hogy ha jótékonyságról van szó, számíthatnak rájuk! A szombati program szervezői most is bíznak abban, hogy az Advent Miskolc keretein belül megtartandó véradáson sokan ott lesznek a városháza aulájában.
Közélet
Legalább 10-30 perces késéssel közlekednek a személyvonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon csütörtökön – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Kultúra
Kialakult a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny pénteki döntőjének sorrendje és hogy a hat versenyző – köztük Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház karmestere – melyik szimfonikus művet vezényli majd a pécsi Kodály Központban.
Kriminális
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 14-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Belföld
Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Havária
Vélhetően ismét fűtési problémák miatt gyulladt ki szerdán egy első emeleti társasház Sátoraljaújhelyen. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, már teljes terjedelmében lángolt egy szoba.
Gazdaság
Mintegy 400 főt alkalmazó gépjármű-akkumulátorokat gyártó üzemet kíván építeni Miskolcon a japán GS Yuasa Corporation. Az üzem a tervek szerint 2018 szeptemberétől napi 24 órában termelne. A projektet hamarosan nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníthatják.
DVTK
Nincs könnyű helyzetben az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata, hiszen két alapemberére, Monica Engelmanra és Nagy Dórára sem számíthat a csütörtöki, Bydgoszcz elleni Európa Kupa-nyolcaddöntő odavágóján.
Oktatás
A Miskolci Egyetem, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében tartott előadássorozat hallgatóit jutalmazták.
Miskolc
A nemzetiségek napján azok munkáját ismerték el, akik sokat tettek a nemzeti identitás megőrzéséért. Szerdán a kilenc nemzetiségi önkormányzat tagjait köszöntötték a városházán.

Videótár

Avalon Mikulásfutás
01:50
2017. december 12.
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
2017. december 12.
Téltánc a koraszülöttekért
02:07
2017. december 12.
Szeretet sütiért adomány
01:34
2017. december 12.