2018. január 16. Gusztáv
Miskolc
-6°C / -2°C
Javult a repülés biztonsága 2017 első félévében
MTI
|
2017. december 06. 19:49
|
frissítve: 2017. december 08. 09:48
A repülés biztonsága jelentősen javult a tavalyihoz képest 2017 első félévében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb jelentése szerint.

A szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint az egymillió járatra vetített súlyos balesetek száma 1,72-ről 1,2-re csökkent. Az év első felében összesen 23 baleset történt, ezek közül hatban a repülőgép részben, vagy egészében megsemmisült. A három halálos balesetben nyolcan vesztették életüket, mivel ezek teherszállító gépeket érintettek.

A sugárhajtású gépeknél az egyik halálos tragédia a török myCargo Airlines Boeing 747-esének balesete volt, a gép a földet érés után kisodródott és lakóövezetbe csapódott, majd kiégett Kirgizisztánban. A gépen tartózkodó négy személy életét vesztette. A lakóövezetben további 34 ember halt meg.

A turbólégcsavaros, kisebb méretű gépeknél az Egyesült Államokban regisztrált Air Cargo Carriers Shorts 330-as gépe Charlestonban leszállás után szintén kisodródott, mindkét pilótája meghalt. A nepáli Goma Air Let L-410-es gépe Lukla repülőtér megközelítésekor csapódott sziklafalba, a gépen négyen tartózkodtak, a gép kapitánya vesztette életét a balesetben.

A legtöbb súlyos baleset Afrikában történt ebben az évben, egymillió járatra vetítve 6,1 eset volt, a legbiztonságosabb Észak-Ázsia volt, ahol nem történt súlyos baleset. Európában a török myCargo gépének tragédiája miatt egymillió járatra január-szeptemberben 0,68 súlyos baleset jutott.

Nem
Városinfó
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2017 december 22-i ülésén megalkotta a településkép védelméről szóló rendeletét és elfogadta a rendelet szakmai megalapozásául szolgáló Településképi Arculati Kézikönyvet.
Havária
Kedden hajnalban majd délután is kigyulladt lakóépületekhez riasztották a miskolci hivatásos tűzoltókat - az egyik helyen kis híján felrobbant egy gázpalack is.
Környezet
Örüljünk a hangulatos havazásnak, amíg lehet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint kedden ismét várható csapadék, de inkább eső, többfelé ónos eső formájában. Több megyére riasztást adtak ki.
Kultúra
Február másodikától lesz látható Képes Tibor festőművész kiállítása a Művészetek Házában. A festményeket a farsangi és a karneváli hangulat ihlette, éppen ezért a Becherovka Miskolci Farsang kísérőrendezvényeként szerepel majd a városi programok közt a kiállítás.
Kultúra
Koszorúzási ünnepséget tart Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata január 22-én, hétfőn 10 órakor Kölcsey Ferenc emléktáblájánál (Széchenyi út 38.) a magyar kultúra napja alkalmából.
Szabadidő
A hegymászásnak, a hegyekben való túrázásnak sokan látják a szépségét, éppen ezért szeretnének egyre többen el is jutni a magaslatokba, akár itthon középhegységeinkbe, vagy külföldön, magasabb csúcsokra. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy képzett túravezető segítségét kérjük. A Magyar Hegyivezetők Egyesülete is fontosnak tartja ezt. A novemberben megalakult szervezet céljairól beszélgettünk.
Megye
Az év első hónapjában ellenőrzésekre lehet számítani megyénkben, főként a zöldség- és gyümölcskereskedőkre, valamint a vendéglátóhelyekre fókuszálnak majd a szakemberek.

Videótár

ProgramPont 2018.01.16.
03:17
2018. január 16.
Alacsony munkanélküliség
04:31
2018. január 09.
Az állatkertek atyjára emlékeztek
02:41
2018. január 09.
Sokan voltak az év első régiségvásárán
01:36
2018. január 09.