2018. január 16. Gusztáv
Miskolc
-6°C / -2°C
Fidelitas: a fiataloknak is több pozitív változást jelent az újév
minap.hu
|
2018. január 12. 15:27
|
frissítve: 2018. január 14. 21:58
A Fidelitas üdvözli, hogy az újév több kedvező változást is hozott a fiataloknak – olvasható az ifjúsági szervezet szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott közleményében.

Az esztendő első napjától az internet-előfizetés áfája 18 százalékról 5-re csökkent, ezzel az Európai Unió tagállamai között hazánkban a legalacsonyabb az internetezés áfa-kulcsának mértéke – hangsúlyozta Kováts Ágoston.

A regionális igazgató kiemelte, hogy január 1-től nem csupán az első nyelvvizsga díját téríti meg a kormány, hanem a második vagy harmadik nyelvvizsga díja is ingyenessé válik, továbbá az év első napjától a 20 évesnél fiatalabbak számára visszafizeti a kormány a KRESZ tanfolyamnak és vizsgának a költségeit.

fidelitas-foto.jpg

Kováts Ágoston regionális igazgató (j): a Fidelitas üdvözli, hogy az újév több kedvező változást is hozott a fiataloknak

Kováts Ágoston aláhúzta, hogy a Fidelitas javaslatára 2017. október elejétől a kormány eltörölte a Diákhitel2 kamatát, idén február 1-től pedig a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik az igényelhető összeget. A két gyermeket vállaló nők diákhitelének felét, a háromgyermekes nők diákhiteltartozását pedig teljesen elengedik 2018. január 1-től.

További pozitív változás, hogy a külföldi tanulmányok esetében, például az Erasmusösztöndíjban résztvevőknek, a kormány arra is lehetőséget biztosít, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot folyósítsanak a hallgatóknak. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegen nyelvi képzésekben részt vevők is igényelhetik az úgynevezett térítési díj kiegyenlítésére – sorolta a Fidelitas regionális igazgatója.

Nem
Kultúra
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata "Fesd a várost színes(ebb)re" címmel alkotói pályázatot ír ki. A pályázat témája: Új street-art (utcai művészeti) alkotások létrehozása, szabadon válaszható témában.
Megye
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság labdarúgó csapata nyerte a Salernoban megrendezett Nemzetközi Futsal Labdarúgó Tornát.
Miskolc
A Diósgyőri vár vezetői állására kiírt felhívásra csaknem 60 szakember jelentkezett az ország minden részéről. A vár "kapitánya" Kismartoni Péter lett, aki 2018 januárjától látja el a Diósgyőri vár és Lovagi Tornák tere vezetői feladatait.
Városinfó
A Miskolctapolca Barlangfürdőben 2018. január 22–február 1. között felújítási munkálatokat végeznek. A karbantartás ideje alatt a fürdő és gyógyászati részlege, a Barlang Aquaterápia is zárva tart. A fürdő legközelebb 2018. február 2-án, pénteken lesz nyitva a nagyközönség előtt.
Megye
Vádemelési javaslattal éltek az ózdi rendőrök azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akik Csernely településen több, egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő család részére adtak kölcsönt irreálisan magas kamatra.
Egészségügy
Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat – jelentette be Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján, melyet abból az alkalomból tartott, hogy hétfőn 20 új mentőautó állt forgalomba.
Közélet
Január 1-jétől számos új előírás lépett hatályba az e-matricás rendszerben. Az egyik legfontosabb, hogy a véletlenül díjköteles útszakaszra tévedő autósok az utazás megkezdése után is megvásárolhatják az e-matricát.
Megye
Nagyipari méretekben termesztettek vadkendert egy külterületi pincerendszerben 2016 végén vietnámi és magyar férfiak – tájékoztatta portálunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
Környezet
Jellemzően csapadékos idő lesz a héten: esőre, hóra, ónos esőre figyelmeztet minket az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Tudomány
Pénteken 18 órától Csillagpartyt rendeznek a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban. A természettudomány iránt érdeklődők egy előadást hallgathatnak meg, utána pedig az időjárástól függően távcsöves bemutatáson vehetnek részt.

Videótár

ProgramPont 2018.01.15.
03:05
2018. január 15.
Alacsony munkanélküliség
04:31
2018. január 09.
Az állatkertek atyjára emlékeztek
02:41
2018. január 09.
Sokan voltak az év első régiségvásárán
01:36
2018. január 09.