2017. május 27. Hella
Miskolc
-°C / -°C

Sport

Végig szoros küzdelemben, az elejét és a végét meghúzva végül megszerezte az ötödik helyet a DVTK utánpótláscsapata pénteken a Nemzeti Kadett Leány Bajnokság 2017-es döntőjében Miskolcon.
A következő szezonban is a DVTK Jegesmedvéket erősíti a válogatott védő Gőz Balázs. Mellette a piros-fehérekhez igazolt a tehetséges támadó Köllő Roland is. Mindketten egy évre kötelezték el magukat csapatunknál.
Az igazán izgalmas részéhez érkezett a hét elején kezdődött Nemzeti Kadett Leány Bajnokság döntője Miskolcon: ma játsszák a helyosztókat! A diósgyőri ifjú kosaras lányok is pályára léptek ma, megszerezték az ötödik helyet, a döntőt délután 3-tól rendezik.
Kitűnő eredményekről számolhatunk be a Miskolci Judo Club életéből. Utánpótlás korú versenyzőik több versenyen is szerepeltek az utóbbi időben, mutatjuk az eredményeket!
Klein Dávid a 7200 méteren lévő hármas táborból kevesebb mint tíz óra mászás után érkezett meg a nagyjából 8000 méter magasságban felállított négyes táborba, ahonnan néhány óra pihenés után - a két filmes serpával együtt - magyar idő szerint csütörtök délután továbbindult a Mount Everest csúcsára, hogy a magyarok közül elsőként oxigénpalack használata nélkül érjen fel a világ legmagasabb pontjára.
Az OTP Bank Liga 33., idei utolsó fordulójában a Debrecent fogadja a DVTK labdarúgócsapata Mezőkövesden. A „keleti” rangadó ezúttal még nagyobb téttel bír: amelyik csapat veszít, búcsúzhat az élvonaltól. Most kél el csak igazán a szurkolók biztatása. Hajrá, Diósgyőr!
Utólag a Ferencvárosban futballozó Kleinheisler László is bekerült a június 5-i, Oroszország elleni barátságos mérkőzésre, illetve a négy nappal későbbi andorrai világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
A már megszokott programokon – sportági bemutatókon és kulturális rendezvényeken – túl újdonságokkal is várja a sportok szerelmeseit a 17. alkalommal megrendezendő Zsongó Lillafüred az előttünk álló hétvégén, a Hámori-tó partján.
Huszonöt évvel ezelőtt Magyarország ellen játszotta első hivatalos mérkőzését az ukrán labdarúgó-válogatott, s kedden újrajátsszák ezt a találkozót az akkori résztvevők, illetve a korszak meghatározó játékosai. A helyszín most is Ungvár lesz.
Olyan amerikai bedobót igazolt az Aluinvent DVTK csapata, aki számára nem ismeretlen Magyarország, hiszen Kirby Burkholder az előző idényben a ZTE játékosaként az egész mezőnyben a második legjobb pontátlaggal rendelkezett.

Oldalak

Videótár

ProgramPont 2017.05.26.
03:59
2017. május 26.
Drogprevenció, Zacher Gábor toxikológus előadása
02:25
2017. május 26.
Zsongó Lillafüred beharangozó
02:08
2017. május 26.
Elektromos kukásautó
02:19
2017. május 26.