Környezet
A nap folyamán északnyugat felől lassan szűnik a csapadék és estétől erősebb felhőzetcsökkenés kezdődik.
A rágcsálók őszi főirtása november 15-ig tartott, de a kártevők ezután sem pihennek, ahogy az őket irtó Városgazda sem.
Csütörtök reggelre többfelé képződhet köd, sűrű köd, ami az Északi-középhegység térségében helyenként tartós lehet. A nyirkos idő miatt sokaknál erősödhetnek fel a kopásos eredetű ízületi bántalmak.
Vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás és más bűncselekmények miatt két férfival szemben, akik tavaly áprilisban részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237-es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A MiReHu Nonprofit Kft. 2024-ben ismét csatlakozott az Európai Hulladékmentes Héthez (EWWR), amely idén az élelmiszerpazarlás témájára fókuszált. A „Mentés másként” kampány célja az volt, hogy megmutassa: az élelmiszerhulladék csökkentése nemcsak megvalósítható, de elengedhetetlen is – közös összefogással és cselekvéssel.
Reggeltől fokozatosan vékonyodik a felhőzet és egyre kevesebb csapadék várható hétfőn.
Az év utolsó termelői napját rendezték meg vasárnap az Erzsébet téren.
Csányi Vilmos etológus, Geszti Péter, Litkai Gergely és az ötletgazda, a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András, valamint Aszalós Réka erdőökológus és a szervezet főkoordinátora, Hervai Franciska hívták fel a figyelmet a faültetés, az erdők fontosságára a most életre hívott Nemzeti Faültetés Napjának sajtótájékoztatóján.
Csapadék nem várható, de az ország északi felén néhol megélénkülhet a keleties szél. Napközben 1 és 5 fok közötti maximumokra van kilátás.
Ada 8 hónapos magyar tarka üsző, a Fővárosi Állat- és Növénykertből érkezett Miskolcra.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!