Ugrás a tartalomra
Megújult kínálatát csütörtökön mutatta be a sajtó munkatársainak a miskolci cukrászda. 
A projekt ötletét az „Erdő finom” című könyv adta, amely egy Bükköt járó erdész és egy miskolci séf közös munkája nyomán készült el.
Az Európai Egyetemi Játékokat (EUG) július 12-24. között rendezik meg Miskolcon és Debrecenben. A nagyszabású nemzetközi sporteseményre a borsodi vármegyeszékhelyen is további önkéntesek jelentkezését várják, akik szerepe nélkülözhetetlen a sikeres rendezéshez.
A párt miskolci polgármester aspiránsát és tizennyolc választókerületi jelöltjét Thürmer Gyula elnök mutatta be a sajtónak csütörtökön.
Elismerésre méltó szép eredményeket értek el vármegyénk rendőrei a Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokságon, melyet szerdán tartottak meg Szekszárdon, a Sötétvölgyi Gyermektáborban.
Miskolcra látogat két izgalmas és változatos élményekkel kecsegtető előadói egyéniség: Jordán Tamás színművész és Mérő László professzor.
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az ügyében, akiket a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése miatt a módosított vád szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.
A legjobb öt versenyző képviselheti vármegyénket az országos döntőn.
Csütörtökön tartotta következő ülését Miskolc Önkormányzatának Közgyűlése. A június 9-i önkormányzati választásokig utolsó alkalommal ült össze a testület. 
Az együttműködési megállapodást a polgármesterjelölt mellett a DK, az MSZP, az LMP, a PM és a Lokálpatrióta Demokratikus Egyesület képviselője látta el kézjegyével.
A mérkőzést szombaton 19 óra 30 perctől rendezik meg.
Varga Andrea jelenlegi alpolgármester a szerdai sajtótájékoztatón pártpolitika helyett együttműködésen alapuló várospolitikát ígért.