Ugrás a tartalomra

A gyermekek szeretete a legfontosabb elvárás

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. február 08. szerda 17:00
Új nevelőszülőket avattak szerdán Miskolcon, akik ezentúl befogadhatnak és nevelhetnek családjukból kiemelt gyermekeket.
Fotók: Mocsári László

Önre is vár egy gyermek! – vallja jelmondatában a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, amely újabb tizenegy nevelőszülőt készített fel arra, hogy a saját családjukból kiemelt gyermekekről gondoskodjanak. A tizenegy fő, kilenc új családot jelent. Az új nevelőszülők szerdán vehették át Miskolcon a felkészítésen megszerzett okleveleiket, amelyekkel, egy hosszú és intenzív kiválasztási és oktatási procedúra után, jogosulttá váltak a családra váró gyermekek átmeneti vagy később akár végleges befogadására. 

A tanúsítványokat Barátné Balogh Ildikó a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat területi igazgatója adta át az ünnepségen megjelent újdonsült nevelőszülőknek. „Egy gyönyörű utazás előtt álltok, a legszebb hivatást választottátok, ami a földön létezik. Egy olyan kapu előtt álltok, amelyen belépve csodákat fogtok megvalósítani, hiszen minden gyermek egy csoda. Ők rátok lesznek bízva, nálatok fognak biztonságot és szeretetet találni, és a ti támogatásotokkal fog belőlük az a kis csoda kibontakozni, ami bennük rejlik, amit a jó Isten beléjük plántált” – mondta az igazgató ünnepi beszédében. 

Kohut Tamás Yoramtól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Nevelőszülői Hálózat szakmai vezetőjétől megtudtuk, hogy vármegyénkben eddig 142 befogadóhelyük volt, ahol 412 családjából kiemelt gyermekről gondoskodott a Szent Ágota hálózata. Ez a rendszer bővült a mai nappal kilenc új befogadóval, amelyek részben családok, részben egyedülálló nevelőszülők. Hogy az új nevelőszülőkhöz összesen mennyi gyermek kerül majd, az sok tényezőtől függ, a környezettől, a nevelők befogadóképességéig. 

„Egytől maximum hat főig lehet kihelyezni egy helyre a gyermekeket. A gyermekvédelmi rendszer úgy próbálja elhelyezni a gyermekeket, hogy például a testvéreket lehetőleg ne válasszák szét egymástól. Ez sokszor nehéz, mert olyan is van, hogy egyszerre kerül be a rendszerbe egy családból hat-hét gyerek. Ilyenkor a többi gyermekvédelmi intézménnyel szorosan együttműködve arra törekszünk, hogy egy településen, minél közelebb legyenek elhelyezve egymáshoz – mondta Kohut Tamás Yoram. 

A nevelőcsaládoknál nem előírás, hogy már gyakorló szülők legyenek, saját gyerekekkel. A felkészítést és a jogosultságot azok is megkaphatják, akik gyermektelenek vagy akár egyedülállók. A maximális létszámba természetesen a saját gyermekek is beleszámítanak. A nevelőcsaládok alapesetben átmenetiek, hiszen a cél az, hogy a gyerekeket véglegesen örökbe fogadják. Úgy működnek, mint egy otthon, ahol jogosultak az előírt ellátásokra, a megfelelő környezetre, és gondoskodásra. 

Kérdésünkre válaszolva Kohut Tamás Yoram azt is elmondta – tekintettel arra, hogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat fenntartója az egyik római katolikus egyházmegye -, hogy a keresztény nevelés nem előírás azoknál a családoknál sem, amelyek az ő hálózatukhoz tartoznak, de törekszenek a szakembereik szintjén a keresztény értékek megjelenítésére. A nevelőket azonban nem kötelezik vallásos nevelésre. A megfelelő emóció és szaktudás az, ami elvárt. Mindenekelőtt a gyermekek szeretete. Mert ez a lényeg.

A leendő nevelőszülőknek komoly szűrőkön kell átjutniuk. Az első lépés a környezet felmérése, hogy adottak-e a feltételek a gyermekek befogadására. Ezt pszichológiai vizsgálat követi, amely egy alkalmassági szűrő is. Ha ezekkel minden rendben, jön a kötelező képzés, ahol egészségügyi, szociális, jogi, és más ismeretekkel gazdagodnak. A szakmai vezető kiemelte, hogy tévedés azt hinni, hogy egy másik családból átvett gyermek ugyanúgy fog viselkedni, mint az általunk nevelt és már jól ismert saját. A rendszerbe bekerült gyerekek általában eleve traumatizáltak, és egy számukra idegen környezetbe és helyzetbe, idegen emberek közé kerülnek. Ez mindenkinek egy feszült, konfliktusos helyzet lehet, amelyet tudni kell kezelni. Erre is igyekszenek felkészíteni a leendő nevelőszülőket. 

Dr. Szalai Beáta az Ágota Alapítvány képviselője elmondta, hogy három módon kerülhetnek ki a gyerekek a nevelőszülői hálózatból: ha örökbe fogadják őket, vagy visszakerülnek az eredeti családjukba, illetve, amikor elérik a tizennyolcadik életévüket. Minden gyermeknél az az elsődleges cél, hogy nevelő családot találjanak, akkor is, ha akár már 16 éves, ezért van szükség sok nevelőszülőre. A Szent Ágotánál nem engedik el a kezüket akkor sem, ha nagykorúak lettek, akár huszonévesen is részesülhetnek utógondozásban. 

„A jogszabály a lakásotthoni elhelyezést 12 éves kortól preferálja, a kisebbek általában nevelőszülőkhöz kerülnek. Jó tapasztalataink vannak a nagyobbak, akár 17 évesek nevelőszülőkhöz helyezésével is, amelyek nagyon jól sikerültek, utógondozásra is náluk maradtak 25 éves korukig. Bármikor lehet gyereket menteni” – bíztatott a képviselő. 

A helyszínen megkérdeztünk leendő nevelőszülőket is. Feketéné Kovács Evelin és férje Fekete István Ózdról érkeztek, ahol két saját gyermeket nevelnek egy családi házban. Régóta gondolkodtak azon, hogy életüket és otthonukat megosztanák még néhány gyerekkel, akiket kiemeltek eredeti családjukból. Ők most még két gyermeket fogadnak be a családjukba. 
Evelin szerint az ő gyermekeik már „nagyok” – hat és két évesek – és fontosnak tartják, hogy segítsenek más gyermekeken. „Aki tud, az szerintem vágjon bele ebbe, mert fontos, hogy a gyerekek családban nőhessenek fel, megkapják a megfelelő mintákat, és persze a szeretetet. Jelenleg ketten férnek még el nálunk, ezért vállalunk ennyit. Szerencsések vagyunk, mert a közelünkben élnek a szüleink is, ha kell ők is besegítenek” – mondta. 

Fekete István hozzátette, hogy teljesen közös döntés volt, ő is akarja ezt a családgyarapítást. A két saját gyerekükből a hatéves már érti, mi fog történni, a kisebb ezzel még nem foglalkozik. Szeretnék, ha a befogadott gyerekek is hat évesnél kisebbek lennének, úgy jobban megtalálják majd a közös hangot. „Szeretjük a gyerekeket, biztosan meg tudunk birkózni ezzel a feladattal. Úgy gondoljuk, hogy így tudunk a legtöbbet segíteni ezeken a gyerekeken. Ezért vágtunk bele” – avatott be István. 


A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő, országos hatáskörű Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Magyarország egyik legnagyobb gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézményrendszere, mely a gyermekotthonokra és a nevelőszülői hálózatokra egyaránt kiterjed. Jelenleg több mint 7000 családjából kiemelt fiatalról gondoskodik Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna és Veszprém vármegyékben, valamint a fővárosban. A gyermekekről történő gondoskodás egyik kulcseleme az, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyerekek ma már nem nagylétszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél, vagy lakásotthonokban élnek, így kisebb, szeretetteljes közösségbe kerülnek rögtön az őket ért trauma után. Jelenleg közel huszonháromezer gyermek nevelkedik így Magyarországon, róluk állami, civil és egyházi fenntartású szolgáltatók gondoskodnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!