Jegyzet: Lakáslátogatás nosztalgiából
Túl az ebéd utáni kávézáson, az óceánon túlról jött vendégem egy hirtelen gondolattól vezérelve felpattant a vendéglőben, s bejelentette, látni akarja a lakásukat. Most azonnal, azt a Munkácsy utcai otthonukat, amelyben kora ifjúsága legszebb éveit töltötte.
A Városház tértől a Centrumig már a villamoson megterveztük, becsengetünk és kerül, amibe kerül, bejárja a második emeleti, polgári lakásuk zegét-zugát. Egyikőnk sem tudta lebeszélni az elhatározásáról. Elmesélte, visszatérő álma a világ másik szegletében, hogy otthon, itthon van, körbeülik a nagy konyha asztalát, majd kimegy a gangos folyosóra, ahonnan minden lakásba belátni. Mondja, ilyenkor örömkönnyekkel küzdve ébred, sajnálja a korai ébredést, hiába megy ki a tengerparti házuk teraszára. Ide, a Tulipán-tömbi lakásukba vágyik vissza, míg él.
Pirityi Attila Ybl-díjas építész-tervező még a szép emlékű Északtervnél kapta meg ennek az Ady híd melletti épületegyüttes rehabilitációjának az előkészítését. Emlékezetem szerint első lépésben kiköltöztették a lakókat, majd bontással, szanálással kezdve a tervrajzokon próbálták összegyúrni a stílusban, korban nem éppen megegyező polgári házak felújítását, modernizálását. Attila büszke rá, hogy korábban a Villanyrendőrtől keletre még hat belvárosi tömb felújítási terveivel is foglalkozhatott. A Széchenyi utca 48. számnál az emeletes, aszimmetrikus épületszárnyakat és a hátsó udvari lakásokat kellett korszerűsíteni. Ma már tudjuk, miután a ház privatizálva lett, a tulajdonos nagyot mert álmodni. Az utcai fronton nem látszik, az változatlan, viszont belülről egy többszintes épületet varázsoltak sok-sok lakással. Akik valaha ott laktak, mint jómagam is, képről rá sem ismernének az udvarra. A szenes pincében, ahol tinédzserként évente 30 mázsa fekete gyémántot és ugyanennyi kukoricacsutkát lapátoltam, majd hordtam fel az emeleti lakásunkba, most egy szórakozóhely lett. Csak a lépcsőház tipikusan 19. századi mozaikkövezete az, ami olyan maradt, amilyen volt. Kár is lenne megbolygatni. Egyébként Attila bevallja, ez a belvárosi rész valós történelmi emlékeit teljesen megőrző rehabilitációs terve, kísérleti terep volt. Rajzasztalon jól mutatott, de a politikai és főleg a gazdasági változások vihara elsöpörte.
A Tulipán-tömb volt az egyetlen, amely túljutott a tervezési fázison. Ez a projekt 1985 tavaszán kezdődött egy szokásos felméréssel. Magam is láttam a Király és Munkácsy utcák által határolt öt épület modelljét, makettjét. Itt 49 lakás és 13 üzlet volt eredetileg. Ám a tömb bővítésével és a belső emeletráépítésekkel lényegesen megnőtt a lakások száma, miközben a boltok komfortosabbá váltak. Attila emlékezete szerint óriási kihívás volt, hogy az épület Szinva patak felé eső része tulajdonképpen egy mederfal. Utólagosan kellett biztonságossá tenni az alapokat úgy, hogy a homlokzat megőrizze eredeti jellegét. Azt is figyelembe kellett venni, hogy a forgalmas út okozta terhelése miatt ne legyen statikai probléma a több száz éves házakban.
Végül Attila szerint az elvárásoknak sikerült eleget tenniük. Máig is büszke erre a munkájára, alkotására. S mint a jó építészek, bármikor arra jár, veszi a fáradságot és körbejárja. A bejárati kapuk már zártak, nyomógombosak, be kell kéredzkednie, hogy belülről is szemügyre vegye a múlt századi miliőt idéző gangos udvart. Mi tagadás, az elmúlt fél évszázad során sok minden megváltozott ott a lakók ízlése, igényei szerint. Távoli barátommal túljutottunk a kapun, ám hajdani lakásukat berácsozva, lakatlanul találtuk. A teraszon kíváncsiskodók mesélték, hamarosan dobra verik. Vendégem gondolkodóba esett, mi lenne, ha megvenné, vagy legalább néhány éjszakára bérbe venné. Hiszi, legalább álmaiban visszaköszönne békés, boldog gyermekkorával együtt az elszállt ifjúsága.
