Ugrás a tartalomra

Perzsa leopárd született a Miskolci Állatkertben 

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. március 09. csütörtök 08:03
Az állatkert új lakója januárban jött világra, neve még nincs. A névadásban segíthetnek az állatkert látogatói is.
Fotók: Mocsári László

A kis leopárd kölyök szerdán, hathetesen esett át az első állatorvosi vizsgálatán, melynek során megkapta a kötelező védőoltásokat, valamint az azonosítására szolgáló microchipet, és megmérték a súlyát is, amely azt igazolja, hogy jól fejlődik. Kiderült az is, hogy egy kis hím született, nevet azonban még nem kapott.

A kölyök mintegy három hónapos vemhességet követően jött a világra a leopárdházban erre a célra behelyezett odú biztonságában. „Az állatkert első perzsa leopárdja, Tareca 2012-ben a Lisszaboni Állatkertből érkezett. Jelenlegi párját, Azhart tavaly hozták Augsburgból az európai tenyészprogram keretében. Frigyük eredményeként 2023. január 25-én reggelre született meg első kölykük”- nyilatkozta a Miskolci Naplónak Veress Tamás. A Miskolci Állatkert gyűjteményi vezetője hozzátette: A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az 1980-as években az elsők között hoztak létre összehangolt tenyészprogramot. Ennek keretében Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben mintegy száz egyede él, köztük jelenleg hárman Miskolcon.

A nemrég született kis leopárd fő táplálékát ugyan még az anyatej jelenti, de emellett már kóstolgatja az anyja táplálékát jelentő húst is, és délutánonként már az odújából is előmerészkedik. Ezért, akik látni szeretnék a csöppséget, azok délután látogassanak el az Állatkertbe. Azok azonban, akik március 15-én ellátogatnak az állatkertbe, aznap szavazhatnak majd a kis leopárd nevére is.

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, hiszen Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően. Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott. Különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra, melyből becslések szerint szabadon legfeljebb ezer példánya élhet. ()

További hírek

Olvasnivaló