Régi berögződések és új lehetőségek

Akárhányszor kelünk is át rajta, mégsem tudunk ugyanazon folyó fölött áthaladni. A híd tulajdonképpen az út, ami elvisz bennünket valahová. Az utunk szerves része. Föl is égethetjük, de akkor meg kell tanulnunk úszni. Esetleg repülni. Ha nem tesszük egyiket sem, akkor ott maradunk, ahol éppen tartunk. A híd a lehetőség ahhoz, hogy haladjunk. Átkeljünk a másik oldalra. Ő az esély arra, hogy legyen idő átgondolni, átérezni, reagálni a régi berögződések és az új lehetőségek között. Akár megállunk rajta, akár áthaladunk, akár visszafordulunk és másik útvonalat választunk.

Többször írtam már arról, hogy a felgyorsult társadalomban a modern ember egyre nehezebben találja a helyét. Tapasztaltad már? 
A körülötted lévő folyamatok megijeszt(het)nek, hiszen szinte láthatatlanul változnak a dolgok pillanatok alatt. Talán azt is érezheted néha, mintha az űrben lebegnél. 
Számtalanszor észrevehetjük mi magunk is, hogy vannak dolgok, amelyeket nagyon nehéz elviselnünk. Ezeket vagy megosztjuk másokkal, esetleg segítséget kérünk, vagy előfordulhat az is, hogy elnyomjuk. Ha ez utóbbi tesszük, akkor előbb-utóbb ezek felszínre fognak törni. Nyugtalanok, házsártosak leszünk, vagy ellenkezőleg, begubózunk, és nem tudunk fontos döntéseket meghozni. Az elme, az érzések adhatnak támpontot, hogy az önismeret útjára lépve megtapasztalhassuk, szilárd talajon állunk. Az önismeret folyamata segít abban, hogy meglássuk a fényt az alagút végén. Te hol tartasz ebben a folyamatban?

Miért szeretem a hidakat? Talán már érted. Mert mindig önmagadhoz vezet, amikor átkelsz rajta. Ha nem sietsz, akkor van időd gondolkodni. Ha a másikhoz vezető utat keresed, oda is híd vezet. Nem egyformák persze, ahogyan a fentebb említett hidak sem egyformák. Sőt. Mégis mindnek története van. Van, amelyik pici, romos, be is nőtte a moha, s évek, évtizedek óta nem kelt át rajta senki. Majd rábukkanunk egyszer. Véletlenül. 
Van, amelyiken naponta ezrek haladnak át. Van, amelyik segít átkelni a zavaros folyam fölött, s van, amelyik az enyhülést hozó felhőszakadást várja, hogy alatta a meder végre megteljen az életet adó vízzel. Pont, ahogyan létezik híd két ember között is. Mégis mind más. Kinek egy mosoly, kinek az ölelés, kinek a beszélgetés, kinek a csönd. Mind – mind más. A lényeg, hogy építsük. Miért? Mert amikor elfogy a hit, amikor belefáradsz a próbálkozásba, amikor föladod – akkor nem híd épül, hanem egy móló.
A következő héten ezt a gondolatmenetet folytatva arról írok majd, mi akadályozhat meg abban, hogy valóban tudatossá válj.