Ugrás a tartalomra

Szakképzési díjat nyert a MOL Petrolkémia

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. március 31. péntek 15:00
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara idén 10., jubileumi alkalommal hirdette meg a Szakképzési Díjat, mely a magyarországi szakképzés megerősítésére irányuló kiemelkedő kezdeményezések legrangosabb elismerésének számít. A MOL Petrolkémia a Kooperáció kategóriában nyerte el a díjat a középfokú duális képzések fejlesztésével.
Fotók: Német-Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara

A kooperáció kategóriában azon projektek mérettetnek meg, melyek keretében a szakképzés különböző szereplői példaértékű együttműködést alakítanak ki, javítva ezzel a képzés minőségét és hatékonyságát.

A duális képzési forma már 2017 óta működik a MPK-nál, 2019-ben pedig kiterjesztettük a programot, amelynek eredményeként jelenleg már 5 szakmában képezünk tanulókat. Az MPK célja, hogy a duális képzés során a tanulók modern, gyakorlatközeli, élmény alapú tanuláson keresztül sajátítsák el az elméleti és gyakorlati tananyagot. A vállalatnál megjelenő új technológiák is folyamatosan bekerülnek a szakmai programba, így a tanulók naprakész ismeretekkel rendelkeznek majd tanulmányaik végeztével.

A résztvevő intézmények: Miskolci Szakképzési Centrum, Debreceni Szakképzési Centrum, Szerencsi Szakképzési Centrum. A képzéseket az iskolákkal közösen készített képzési programmal, a vállalatnál létrehozott egyedi tanműhelyekben valósítjuk meg. Az eddigi 13. évfolyamos tanulók mellett a Szakképzés 4.0, és a duális képzés kínálta lehetőségek tárházát felhasználva, az ágazati alapvizsga után a technikus diákok már 11. osztálytól csatlakozhatnak a vállalti képzéshez. Így 3 éven át folyamatosan gyakorlatorientált képzésben részesülhetnek az MPK és a középiskolák közös oktatói munkájával.

A fotón a motiváció kategória első helyezettje, a Miskolci Szakképzési Centrum. Az intézmény azért a 2021 novemberétől működő, országosan egyedül álló kezdeményezésért kapta a díjat, mely a szakképzés társadalmi elismerésének növelését mozdítja elő, kiemelve a képzési forma hosszú távú előnyeit mind a tanulók, mind a vállalatok, illetve a társadalom szempontjából

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!