Ugrás a tartalomra

Széchenyi-díjat vehetett át Kocsis Károly

mti.hu
Utoljára módosítva
2023. március 15. szerda 13:33
A Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézetének igazgatója Széchenyi-díjat vehetett át.
Kocsis Károly átveszi a Széchenyi-díjat Novák Katalin köztársasági elnöktől a Parlament kupolacsarnokában. Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami elismeréseket és kulturális középdíjakat adott át Novák Katalin köztársasági elnök kedden. Kocsis Károly geográfus, intézetigazgató egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, különösen a nemzetközileg is jelentős geográfiai-kartográfiai gyűjtemény, a Magyarország Nemzeti Atlaszának megalkotása és kiadása érdekében, illetve a társadalomföldrajz területén végzett, Kárpát-medencei szemléletű kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként vehette át a Széchenyi-díjat. 

Kocsis Károly

Kocsis Károly geográfus, akadémikus 1960. július 2-án született Szolnokon. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1984-ben földrajz-biológia szakos tanári diplomát, 1988-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1993-ban a földrajztudományok kandidátusa (PhD) lett, 2000-ben habilitált. 2002-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, 2010-től az MTA levelező, 2016-tól rendes tagja.

1984-től az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének (ma: MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete) tudományos munkatársa, főmunkatársa, tanácsadója, kutatóprofesszora, 1997-től osztályvezetője, 2008-tól igazgatóhelyettese volt, 2010-től az Intézet igazgatója. 1999-től a Miskolci Egyetem docense, majd tanszékvezető egyetemi tanára, 2007-től a Műszaki Földtudományi Kar Földrajzi Intézetének igazgatója. 1993-tól Magyarország Nemzeti Atlasza szerkesztő bizottságának tagja, 2013-tól elnöke.

Kutatási területe a társadalomföldrajzon belül a Kárpát-medence és a Balkán etnikai, vallás-, politikai és népességföldrajza, az etnikai konfliktusok hátterének, a határvidéki interetnikus kapcsolatok földrajzi kutatása. Mintegy ötszáz tudományos publikáció, könyv és könyvrészlet fűződik nevéhez.

Díjai: Pro Geographia (1990), Akadémiai Ifjúsági Díj (1993), Akadémiai Díj (2006), Akadémiai Jutalomérem (2014), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2016).

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!