Ugrás a tartalomra

Tesztjelleggel újraindul a ZS-s

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. március 23. csütörtök 17:40
A klasszikus buszjárattal egyelőre március utolsó és április első szombatján találkozhatunk, ám ha a hozzá fűzött reményeket beváltja, bevésődhet a menetrendbe.
Kovács Imre István és Lukács Zsolt a régi ZS-s járat táblájával. Ezzel a jelzéssel több mint húsz évig már közlekedett járat a Zsarnaira, csak akkor a Búza térről indult. Fotó: Mocsári László

A kultikus járat életre hívásának apropója nem csupán a múltidézés. Mindennek okát sokkal inkább a piac parkolói kapacitásának végességében kell keresnünk. Jóllehet, az elmúlt esztendőkben mintegy hatszáz férőhelyet létesítettek az autók számára, és végeztek el több évtizede gördített forgalomtechnikai átalakításokat, az e célból hasznosító terület mostanra voltképp betelt.

– A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a vásárlók és a kereskedők igényeit meghallgatva döntött a járat ideiglenes útjára bocsátásáról – számolt be a cég szolgáltatási vezetője a csütörtök délelőtti bejelentéskor. Mint arra Kovács Imre István kitért, a Zsarnai piac fejlesztéséhez a helyi buszjáratok bővítése is hozzátartozik, éppen ezért a távlati célok között a vásárlóerő növelése is ott lebeg.

A ZS-s buszról
A „ZS”-járat a Búza tér és a Zsarnai piac kapcsolatát látta el 1979-től 2006-ig. 2007-ben ugyancsak kísérleti jelleggel május és augusztus között munkaszüneti napokon újraindult – azóta azonban egyáltalán nem szállhattak fel rá a miskolciak.

Az újragondolt útvonal | forrás: mvkzrt.hu

A Városgazda kezdeményezésében a közlekedési vállalat partnernek bizonyult. A megállapodás értelmében a ZS-s busz április elsejéig egyelőre három napközbeni szombati időpontban indul majd az Avas kilátó buszvégállomásától. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) autóbuszközlekedési igazgatója kiemelte: a cég üzletszabályzata a járatra nem érvényes, így valamennyi utasnak jegyet kell vásárolnia az autóbuszvezetőtől. Ugyanakkor – hangsúlyozta Lukács Zsolt – ez az ötszáz forint a piacról érkezőket a szelvény megőrzése esetén a visszaútra is feljogosítja.

Habár a ZS-s annak idején hagyományosan tömött buszokkal járt, mégiscsak a tesztjáratokból levonható tapasztalatok kiértékelésének kell kimondania: legyen-e tartós folytatás. A szakemberek alapvetően az ötven százalékot meghaladó kihasználtság esetén döntenének e mellett, és arról, fölfűzzenek-e esetleg további városrészeket is az útvonalra.

A járattal kapcsolatos egyéb információ és a pontos útvonal az MVK honlapján olvasható. A buszjárat menetrendje ezen a linken érhető el. 

További hírek

Olvasnivaló