Továbblépni, de hogyan?

A téma akkor merült fel bennem, amikor interjút készítettem a 4-es oldalon olvasható Görög László Jászai Mari-díjas színművésszel. Az ő életében most jött el a váltás-változtatás ideje, s bár kockázatokat rejt magában, mégis szükségszerű. Szavak nélkül is megértettem ennek a fordulatnak a jelentőségét, hiszen összeszámolni se tudom, hogy ez hányszor történt meg már velem a mai napig, s úgy gondoltam, papírra vetek néhány gondolatot, ami talán másokat is elindíthat a változás-változtatás útján.

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük, hogy változtatnunk kell, és tovább kell lépnünk pusztán azért, mert mások lettek a körülményeink, vagy azért, mert mi magunk változtunk meg, melynek következtében másként szemléljük a világot, s benne magunkat és szűkebb környezetünket.

Maga a változás szükségszerű folyamat, mert körülöttünk is állandóan változik minden, és mert csak így tudunk alkalmazkodni a folyamatosan változó környezetünkhöz, vagy, mert mi magunk is fejlődni akarunk. Ám hiába vagyunk mindennek a tudatában, mégis tartunk tőle, mert vagy sokszor nehézkesen is megy, vagy hezitálunk, és nem merjük megtenni a szükséges lépéseket, a legrosszabb esetben pedig maradunk az adott helyzetben. Sokan annyira félnek az ismeretlentől és a bizonytalantól, hogy még akkor is az ismert rosszat választják, ha az ártalmas nekik. Vajon miért?

Mert a változás-változtatás alapállásban többnyire kettős természetű. Jelen van benne egyrészt a túlhaladott élethelyzet sokszor egyre elviselhetetlenebbé váló nyomása, másrészt az újtól, az idegentől, a kiszámíthatatlantól való félelem, ami veszélyesnek, kockázatosnak tűnik. E két állapot között vívódunk, miközben stresszt élünk meg (jó esetben pozitív stresszt). Már tudom: úgy könnyíthetünk magunkon, hogyha a megszokottól eltérő szemlélettel és gondolkodással közelítünk a helyzethez.

Támogathatja döntésünket, ha képesek vagyunk úgy alakítani körülményeinket, hogy fennmaradjon a visszaút lehetősége, s ha az új élethelyzet nem úgy alakul, ahogy azt elvártuk volna, akkor még mindig van lehetőség visszatérni a megszokott közegünkbe, és legalább esélyt adtunk az újnak. Nyílhat arra is alkalom, hogy kipróbáljuk az előttünk álló ismeretlent.

Az én döntéseimet mindig az könnyítette meg, hogy az új élethelyzetet lehetőségként, fejlődésként fogtam fel. A nálamnál sokkal felkészültebb szakemberek – például Martin Seligman amerikai pszichológus – úgy tartják: akkor élhetünk boldog életet, ha a legnagyobb csapások közepette is megpróbálunk a lehetőségekre és a növekedésre gondolni, miközben fenntartjuk az optimizmusunkat. Ez azt is jelenti, hogy érdemes hinnünk a sikerben, s ha netán hibáznánk, az is helyrehozható. Ha tehát eljött az ideje, akkor bátran lépjünk!