2018. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Miskolc
16°C / 30°C
Őrület: Úgy kellett lefeszegetni az autót a villanyoszlopról Nyékládházánál. Egy sérült beszorult
minap.hu
|
2018. július 16. 19:12
|
frissítve: 2018. július 18. 15:08
Ismét súlyos baleset történt Borsodban, hétfőn kora este. Két autó úgy csattant egymásnak, hogy közben egy villanyoszlop is kidőlt, átmeneti szolgáltatási zavart okozva.

wp_20180716_19_52_47_pro.jpg

A baleset Nyékládháza elején, a 3-as úton, az úgynevezett  Y elágazásban történt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 18:22-kor érkezett a bejelentés, az első információk szerint több személy is megsérült.

wp_20180716_19_50_49_pro.jpg

Szabó Csilla megyei rendőrségi szóvivő a MiNap.hu-nak elmondta, az egyik autó egy villanyoszlopot is kidöntött, az üzemzavar elhárítására az ÉMÁSZ szakembereit is a helyszínre riasztották.

Az egyik autóban vélhetően beszorult egy súlyos sérült, akit ki kellett szabadítani.

A helyszínelés, műszaki mentés idején félpályán, rendőri irányítás mellett, felváltva haladt a forgalom. Este fél kilenckor így nézett ki a baleset helyszíne a roncsok eltakrítása után:

Nem

Videótár

ProgramPont 2018.08.17.
03:05
2018. augusztus 20.
Miskolc Ma 2018.08.17.
15:10
2018. augusztus 20.
No Comment - Felsőhámor 2018.08.20.
18:33
2018. augusztus 20.
HívőSzó 2018.08.20.
71:38
2018. augusztus 20.