2018. december 16. Etelka, Aletta
Sokat ígérő első alkalmak – Nagykoncertet ad az ifjúsági fúvószenekar
Kujan István
|
2018. május 17. 11:39
|
frissítve: 2018. május 18. 12:00
„Első Nagy Koncertjére” készül a Miskolci Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar szombaton, délután 5 órától a Zenepalotában. De, mint azt Nagy Zoltán zenekari vezetőtől megtudtuk, idén nem ez az egyetlen „első” különleges esemény az életükben.

minap.hu: A miskolciak több kulturális programon találkozhattak már zenekarukkal, de nemrégiben Kassán is felléphettek, a várost ünneplő napon. A fellépéseik mellett versenyeken is arattak már sikereket.

Nagy Zoltán (N. Z.): A Miskolci Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar 2015-ben alakult. Eleinte 20 fővel kezdtük el a munkát, aztán egyre több gyerek érezte, hogy itt a helye. Mára 40-45 fő dolgozik együtt hétről hétre. Nagy álmom valósult meg a zenekar létrejöttével, hiszen én is 10 éves korom óta tagja vagyok a Nyírbátori Koncert Fúvószenekarnak, és nagyon nagy élményt nyújt ezt a zenekart irányítani. A tavalyi tanévben ellátogattunk Demecserbe, ahol fúvószenekari minősítő versenyen vettünk részt. A zenekar még nem működött másfél éve, ennek ellenére a háromtagú szakmai zsűri úgy ítélte meg a játékunkat, hogy „B” kategóriában Arany minősítést szerzett a csapat, és e mellett 4 különdíjat is elhoztunk. Nagy öröm volt ez mindannyiunk számára! A zenekar Miskolcon abból a szempontból egyedülálló, hogy csak gyerekekből, zeneiskolai növendékekből álló fúvószenekar nincs még egy ebben a városban.

erkel_ifjusagi_fuvos_zenekar_nagyzoltan_2.jpg

Nagy Zoltán díjjal és oklevéllel. Forrás: a Miskolci Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar hivatalos Facebook oldala

minap.hu: A most szombati az első nagykoncertjük lesz – hogyan jött az ötlet, és mit jelent ez a zenekar életében?

N. Z.: Ebben a tanévben motivációs jelleggel találtam ki az „Első Nagy Koncert” gondolatát. Aztán – egyeztetve a vezetőséggel – a megvalósítást sem találtuk kizártnak. Az elmúlt 3 tanév anyagát mutathatjuk be egy 1 órás önálló koncert keretén belül a nagyközönségnek. Óriási élményt rejt magában egy ilyen hangverseny mindenki számára.

minap.hu: Milyen repertoárral várják a komolyzene szerelmeseit a Zenepalotában megrendezendő, térítésmentesen látogatható koncertjükön?

N. Z.: A repertoárunk elég széles lett az elmúlt időszakban. Összesen 16 művet sikerült a gyerekeknek elsajátítaniuk, ezek mind hallhatók lesznek majd a koncerten. Három blokkból fog állni a hangverseny, a három tanév anyaga kronológiai sorrendben hangzik majd el. Mind a három részt egy magyar indulóval kezdünk és egy szambával zárunk – a köztük lévő műsorszámok legyenek meglepetések! Lesz néhány olyan része a koncertnek, amikor például nem én fogok vezényelni. Idén a gyerekek maguk közül választják majd ki azt az egyet, akit érdemesnek tartanak „Az év zenekari zenésze díjra”.

erkel_ifjusagi_fuvos_zenekar_nagyzoltan_1.jpg

minap.hu: Milyen koncertekre számíthatunk még az önök részéről? Miskolc kulturális-komolyzenei életében milyen szerepet kívánnak betölteni?

N. Z.: Hála Istennek remek lehetőségeink lesznek közvetlenül a „Nagy koncert” után is. Az Erkel zeneiskolában június 2-án délelőtt 10 és délután 3 óra között tartjuk az „Első gyereknap” programsorozatot, amelyben a zenekarnak is fontos szerep jut. Aztán június 7-én játszik először a zenekarunk az Operafesztivál szervezésében. A Szent István téren kaptunk egy 1 órás lehetőséget, este 6 és 7 óra között. Miskolcon is és minél tágabb körben szeretnénk megismertetni a fúvószenét és azt, hogy ez milyen örömöt tud szerezni. Úgy látszik, hogy ez az év sok mindenben ígéri az elsőt, aztán reméljük, mindennek lesz folytatása.

Nem

Videótár

Miskolci Reménységek Olimpiai Program
03:24
2018. december 15.
Közgyűlés - sportfejlesztések
02:40
2018. december 15.
Változás a közétkeztetésben
02:53
2018. december 15.
Évzáró a Megyeházán
01:00
2018. december 15.