2018. szeptember 24. Gellért, Mercédesz
„A Miskolci Önkormányzati Rendészet 2017-ben is kiválóan végezte a munkáját”
Kujan István
|
2018. február 09. 13:05
|
frissítve: 2018. február 11. 18:11
A tervek szerint tovább nő az önkormányzati rendészet költségvetési támogatása, és nyárra elkészülhet az Operatív Műveleti Központ a Győri kapuban – hangzott el azon az évösszegző állománygyűlésen, amit pénteken tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet.

Rendészeti jellegű feladatellátás immár 33 éve van Miskolcon, az önkormányzati rendészet 2013 áprilisában indult az országban elsőként, jelenlegi helyükre még azon év októberében költöztek. 2015 októberében pedig már a sheriff-rendszer munkatársainak eskütételét ünnepelhették. Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója évösszegzőjében elmondta, a létszámuk is folyamatosan nőtt az évek során, ma már 160-an vannak. A térfigyelő kamerák száma is nagy mértékben emelkedett 2010 és 16 között, közel 300 ilyen eszköz pásztázza a miskolci közterületeket.

mior_evertekelo_180209ml_14.jpg

Az igazgató leszögezte, feladatuk az élhető és biztonságos környezet megteremtése a Miskolcon élők és dolgozók számára, biztosítaniuk kell a közterületi rendet és tisztaságot. A közbiztonság érdekében az önkormányzattal, állami és civil szervezetekkel működnek együtt, ez nagyon hatékony Kovács László Csaba elmondása szerint. Fontos, hogy lakosság közeli, szolgáltató jellegű feladatellátás jellemezze a rendészetet, és hogy folyamatosan meg tudjanak újulni, a kor kihívásainak megfelelően.

Megtudhattuk azt is az évösszegző állománygyűlésen, hogy mintegy 236 négyzetkilométeren látják el a feladatokat, közel 160 ezer embernek biztosítják a rendet, biztonságot.

Az évről évre emelkedő költségvetés – ismertette az igazgató – azt is eredményezte, hogy emelhették a fizetéseket, jutalmazhatták a jól teljesítő munkatársakat, illetve különböző képzéseken vehettek részt. A szolgálatot ma már jó technikai felszereltséggel és járműparkkal tudják ellátni – ezt fejlesztenék idén, ha a költségvetés lehetővé teszi.

mior_evertekelo_180209ml_15.jpg

Újfajta szolgáltatás is megjelent a rendészet életében, ez a segítő rendészet. Mint Kovács László Csaba rámutatott, a rendészet 0-24 órában hívható, és sok munkatárs dolgozik a közterületeken. Ők gyakran találkoznak veszélyhelyzetekkel, illetve olyan állampolgárokkal, akiknek egészségügyi problémájuk van, és szükséges mentőt hívni hozzájuk, vagy autóelakadással, defekttel találkoztak, amikor technikai segítségnyújtást tudtak biztosítani.

– Ami a legfontosabb azonban: életet is mentettünk már, amikor fagyveszélyben hiányosan öltözött embernek, vagy bódult állapotban lévő, magáról nem tudó fiatal hölgynek segítettünk – mondta az igazgató.

mior_evertekelo_180209ml_20.jpg

Az állománygyűlésen elhangzott az is, hogy a tervek szerint idén nyáron kialakítják az Operatív Műveleti Központot, az előkészítő munkákat már megkezdték.

– Csak megerősíteni tudom, amit az eredményekről mondott a rendészeti igazgató – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok kiemelte, az önkormányzati rendészetnek nemcsak a létrehozása, hanem a terv megvalósítása, az elvégzett munka és fejlesztések is egyedülállóak és példaértékűek.

mior_evertekelo_180209ml_10.jpg

– A rendőrség nagyra értékeli a segítséget, és meglátásom szerint egy egészséges és ésszerű munkamegosztás jött létre a városon belül; mindenki azt teszi, amihez a legjobban ért, illetve amit elvárnak tőle a polgárok – hangoztatta a megyei rendőrfőkapitány, aki lényeges fejleménynek, sok év kemény munkájának nevezte, hogy a miskolciak számára természetessé vált, hogy rendészeket látnak az utcán, hogy nyugodtan fordulhatnak hozzájuk problémáikkal, kérdéseikkel.

A Miskolci Önkormányzati Rendészet 2017-ben is kiválóan végezte a munkáját, eredményes évet zárt – értékelt a rendészeti bizottság elnöke. Hubay György kiemelte, az országban elsőként Miskolcon létrehozott önkormányzati rendészet számára évről évre jelentős forrásokat biztosít a város, tavaly már az 1 milliárd forintot is meghaladta az összeg.

mior_evertekelo_180209ml_5.jpg

– Nincs még egy olyan vidéki város, amelyik annyit fordított volna közvetlenül a közbiztonság javítására, mint Miskolc – húzta alá, biztosítva a rendészeket arról, hogy a költségvetés megszavazásánál mindent megtesznek annak érdekében, hogy idén még több forrás jusson erre a célra.

Hubay György emlékeztetett, nemrégiben Miskolcon járt Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, akivel egyeztettek mások mellett arról a 800 kameráról is, amit a Modern városok program keretein belül telepítenek ki a város neuralgikus pontjain. Az 1,6 milliárd forintos beruházás 2019-ben zárul, és a rendészeti bizottság elnökének szavai szerint a kamerarendszer „félelmetesen hatékony eszköz lesz majd a bűnözők, szabálysértők ellen”.

– A feltételeket tehát a város biztosítja, és ez teszi lehetővé azt, hogy kijelenthessük: Miskolc az ország egyik legbiztonságosabb városa. Mottónk az idén is, hogy Miskolc továbbra is elkötelezett a rend megőrzése mellett – szögezte le Hubay György, aki végül méltatta a rendészek munkáját, közvetlen kapcsolatát a miskolci polgárokkal.

mior_evertekelo_180209ml_28.jpg

Az évösszegző állománygyűlés elismerő oklevelek átadásával zárult. A rendőr-rendész járőr tevékenység során kiemelkedő teljesítménye miatt elismerésben részesült Antal Miklós, Marosi Miklós, Miklós Attila, Nagy Norbert, Tóth András és Újvárosi Márk.

Nem

Videótár

Krónika 2018.09.22.
31:12
2018. szeptember 23.
Miskolc Ma 2018.09.20.
16:37
2018. szeptember 21.
30 éves a Hámori szolgáltató
02:26
2018. szeptember 21.
Játékosan a kincstárról
01:41
2018. szeptember 21.