Fedor Vilmos: Búcsú a barátomtól
Szivárványt néztünk együtt a Tisza-partról, ruhánkból hullottak a zápor maradék cseppjei, a folyóban itt is, ott is balinok iramodtak a szerte ugró apróhalak után. Az ember azt hiszi, sok barátja van, de valójában nagyon kevés - mondtad. Ott és akkor beszéltünk először a barátságunkról. Később már nem volt rá szükség.
Emlékszem első találkozásunkra. Egy rendezvényre hívtunk Miskolcra, éppen húsz évvel ezelőtt. Tél volt, a Palotaszálló halljában gyülekezett a miskolci polgárok színe-java, meg a fővárosból érkezett jeles vendégek, köztük te is. Szerencsés ember vagyok, mert azon az éjszakába nyúló estén láthattam két nagyszerű ember egymásra csodálkozásának pillanatait. Egy életre szóló szerelem született akkor. Aztán kis idő elteltével boldogan közöltétek, úgy döntöttetek, együtt, míg az életetek kitart. Együtt ünnepeltük veletek lányotok, Kiskati születését.
Én vettem egy komondort, te megvetted a testvérét. Horgászni hívtalak, kis idő múltán hoztad frissen vásárolt felszerelésedet. Bárhová mentünk, közvetlenséged, páratlan humorod miatt gyorsan a társaság meghatározó tagjává váltál. Egy idő után már senki sem kérdezte, honnan jöttél. Miskolcivá lettél. Minden érdekelt, ezért gyakran kérted. menjünk el sétálni és meséljek a városról.
Legendáimat kívülről tudtad. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor egyszer belvárosi kávézás közben, hosszú csendet követően azt mondtad nekem, hogy már nem tudod máshol elképzelni az életed. Hát így lett Szalay Péter, egy tősgyökeres pesti srác a barátom, Miskolcon.
Nagyon sokat beszélgettünk arról, ami összetart bennünket. Most olyan jó lenne visszaforgatni az időt és még elmondani, ha kell ezerszer is azt, milyen sokat jelentett a barátságunk. Meg nem történté tenni az elmúlt öt hónapot.
Akkor egy este eljöttetek hozzánk. Emlékszem, mint mindig, ha fontos dolgot akartál mondani, az orrodon kicsit lecsúszott szemüveged fölött néztél rám. Az orvosok szerint, egy éven belül meg fogok halni - mondtad. Látva döbbent arcomat, már mosolyogva hozzátetted. Ez nem jelent semmit, ugyanúgy, mint eddig, járunk horgászni, meg koncertre, színházba és ha akarunk megiszunk egy pálinkát. Na, van egy pálinkád? Töltöttem és mintha semmi sem történt volna, beszélgetni kezdtünk.
Most temetésedre készülünk feleségemmel. Fehér ingemet vasalja, hallom közben szipog. Már elmenni készültél utolsó találkozásunkkor, amikor elmondtad, úgy döntöttél, hogy végső nyughelyedül a Martinkertvárost választod. Azt a helyet, ahol minden találkozáskor mosolyogva köszöntött a postás, a gyógyszerész, a virágárus, az eladó a húsboltban. A kertváros szeretett lakójától búcsúzik, aki itt lelte meg boldogságát és végső menedékét. Már nem írunk négykezes könyvet Miskolcról, elfogyott az időm - mondtad búcsúzásként. Tévedsz, megírom és már a címet is tudom: Egy pesti srác Miskolcon. Majd elviszem neked. Még kérted, vigyázzak Katicáékra. Úgy lesz Péter.
Dr. Szalay Péter kiváló jogtudós, alkotmánybíró volt. De nekem több, a barátom.
