Ugrás a tartalomra

Gazdaság

Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 21. csütörtök 18:06
Az Alsózsolcán akkumulátor-újrahasznosító üzemet építeni szándékozó Andrada Group Kft. korábban lakossági fórumot tartott a Miskolc melletti településen, de nem sikerült megnyugtatniuk a szennyezés miatt aggódó helyieket. Az indulatok azóta sem csillapodtak, ezért a cég úgy döntött, saját maguk indítanak környezeti hatásvizsgálati eljárást, hogy igazolják, a működésük biztonságos lesz. 
Forrás
Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. szeptember 18. hétfő 21:36
A most véget érő Miskolci Foglalkoztatási Paktum Program 2017-es kezdetekor a partnerségre lépő mintegy huszonnégy szervezet arra vállalkozott, hogy a városban és vonzáskörzetében  együttműködnek annak érdekében, hogy segítsék és mozgósítsák a térség szellemi és anyagi erőforrásait, és a valós munkaerőpiaci keresleten és kínálaton alapuló foglalkoztatási-, gazdaságfejlesztési programokat valósítsanak meg.
Forrás
Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. szeptember 18. hétfő 18:25
A program most lezárult, viszont mivel kiemelkedően hatékony volt, az érintett felek abban állapodtak meg, hogy az együttműködés folytatódik. 
Forrás
portfolio.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 18. hétfő 15:21
Már a kormány is készül a nyugdíjasok kompenzációjának novemberi kifizetésére – írja a portfolio.hu. A portál szerint a hivatalos rendelet október első napjaiban érkezhet, de a kormánydöntésre, valamint a pótlólagos emelést tartalmazó kormányzati bejelentésre már csak pár napot kell várni. 
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. szeptember 17. vasárnap 08:47
Mintegy kétezer új munkahely jön létre a következő években a bejelentett beruházásoknak köszönhetően Miskolcon és környékén. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint szabad munkavállalói állomány jelenleg ugyan nem áll rendelkezésre nagy tömegekben, de célirányos szakmai képzésekkel fel lehet tölteni a létszámot. Ez a megoldás ráadásul költséghatékonyabb is, mintha ázsiai munkavállalókat alkalmaznának a vállalatok. Bérversenyt vár a cégek között.
Forrás
mti.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 16. szombat 13:28
A borpiaci nehézségek kezelése érdekében az Agrárminisztérium (AM) 1,6 milliárd forint keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására - tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. szeptember 16. szombat 09:28
Az elmúlt két hétben több nagyszabású miskolci és környékbeli beruházást is bejelentettek. Már korábban letelepült vállalatok mellett újak is érkeztek Miskolcra és agglomerációjába.
Forrás
minap.hu - Miskolc Tv
Utoljára módosítva
2023. szeptember 14. csütörtök 16:20
Több gin, kevesebb tonik: az ismert úszóedző a röviditalt választja a hosszú helyett.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 13. szerda 13:08
Összeszedtük, milyen új fejlesztéseket jelentett be Miskolc polgármestere az elmúlt időszakban.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 12. kedd 07:34
A Bosch bővíti az elektromos meghajtások üzletághoz tartozó miskolci vállalata tevékenységét: az idén húszéves Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2025 közepéig két, összesen több mint 18 milliárd forint értékű beruházást valósít meg.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!