Szabadidő
Pénteken átadták és egy mérkőzéssel máris felavatták a Baráthegyi Sport Egyesület futballpályáját, ahol a fogyatékkal élő fiatalok edzhetnek és focizhatnak a jövőben.
Látványos felvonulással nyitott Miskolc új fesztiválja, ami a közösségeket, a gasztronómiát és természetesen a koncerteket helyezi a középpontba.
November 4-ére várják a civileket a Kisavas sor lépcsőinek festésére. Hamarosan indul a toborzás.
Már építik a fesztiválhelyszínt Miskolc belvárosában, az utolsó simításoknál tartanak a rendezők, hogy három napig csak az önfeledt szórakozásra fókuszálhassunk. Pénteken megnyitják a Miskolci Pikniket, Miskolc legújabb, legfrissebb, legtrendibb gasztrokulturális zenei fesztiválját.
A Tourinform Miskolc ebben a hónapban már a második garantált városnézését hirdeti meg.
Sétával és örömtánccal emlékeztek meg az Alzheimer-világnapról csütörtökön Miskolcon. A résztvevők vallják: gyógymód hiányában jelenleg a társadalmi összefogás lehet az alapja annak, hogy egy picit jobban éljenek a demenciában szenvedők és az őket gondozók.
Így egy fontos helyszínnel gazdagodik újra Miskolc város sportélete. Október kilencedikét tűzték ki nyitási dátumnak, de ez egy-két nappal még módosulhat.
Szeptember 23-a legyen a Te napod! - invitálnak a szervezők Diósgyőrbe, ahol többek között koncertek, könyvbemutató beszélgetések és „A miskolci bor a béke bora” megáldása várja a nagyérdeműt.
Szeptember 27-én világszerte a Turizmus Világnapját ünneplik 1980 óta. Miskolc turizmusmarketingjéért felelős szervezete, a MIDMAR Kft. igyekszik évről-évre egyedi és emlékezetes programokkal, akciókkal ráirányítani a figyelmet a turizmus fontosságára és szépségeire.
A gasztrokulturális rendezvény három napja alatt több mint ötven fellépő szórakoztatja majd a közönséget.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!