Ugrás a tartalomra

Kiemelkedő sportolókat díjaztak a városházán

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. július 05. péntek 13:34
A miskolci önkormányzat is elismerte a Miskolci Sportiskola öttusaszakosztálya tanulóinak kiemelkedő teljesítményét.
Osztie Tibor képgalériája

Öt eredményes sportoló kapott elismerő oklevelet csütörtökön, a városházán. Mindannyian U12-es és U13-as korcsoportban indultak és értek el kimagasló eredményeket háromtusa, illetve laser run versenyszámokban hazai és nemzetközi bajnokságokon egyéniben, csapat-, illetve váltóversenyben. Kiemelkedő sportteljesítményének elismeréseként elismerő oklevelet vett át a jelenleg Európa-bajnokságon versenyző Lázár Simon helyett edzője, Zámbori Zoltán, Beke Adrienn, Fischer-Colbrie Fédra, Király Csenge Zsófia és Prekob Bence.

Prekob Bence lapunknak elmondta, hogy a legbüszkébb az országos váltóban elért első helyezésére, de szívesen emlékszik vissza az egyik móri versenyen elért harmadik helyezésére is. Elárulta: a megmérettetésekre úgy készül fel, hogy előtte lelkiekben összeszedi magát és csak a versenyre, illetve saját magára koncentrál, semmi és senki másra nem. Hangsúlyozta, hogy nagyon szereti ezt a sportágat és még sokáig szeretne ezzel foglalkozni, hogy még sok szép eredményt érhessen el. Legfőbb célja azonban az, hogy egyéniben jobban felzárkózzon a többiekhez. 

Az okleveleket és az iskola ajándékcsomagját Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője adta át az ifjaknak. Mint fogalmazott, fontos elismerni azoknak a miskolci sportolóknak a munkáját, akik becsületből és tisztességből példát mutatnak pályatársaiknak, hiszen a sport küzdelemre, kitartásra, tisztességre és alázatra tanít. Mint mondta, mindezekért hála illeti az edzőket, akik a sportolókat folyamatosan a jó út felé terelgetik, valamint a szülőket és a hozzátartozókat, akik pedig a biztonságos hátteret biztosítják a gyerekeknek.

Hunyadi Levente (balról az első)

Hunyadi Levente, a Miskolci Sportiskola öttusaszakosztályának vezetője lapunknak azt nyilatkozta, hogy a sportolók évről évre egyre eredményesebbek mind szakosztályi, mind pedig egyéni szinten. Kiemelte, hogy minden sportolójukra büszkék, majd elmondta, hogy a gyerekek csakúgy, mint edzőik mindent megtesznek azért, hogy a sportolók maximálisan megkapják azt, ami mentális és fizikális fejlődésükhöz és felkészülésükhöz szükséges, végső soron azért, hogy jó eredményeket érjenek el.

A Miskolci Sportiskola minden korosztályt beleértve az országos bajnokságokon és a sportági szakszövetségek által rendezett Diákolimpiákon megszerzett bajnoki címek, érmek és helyezések mellett, az elmúlt tanévben újra korosztályos világ- és Európa-bajnoki címekkel, érmekkel, valamint Európa-kupákon elért értékes helyezésekkel büszkélkedhet az egyéni és csapat versenyszámokban egyaránt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!