Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Miskolci Takarékegylet egykori épülete

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. szeptember 08. vasárnap 09:51
A heti képeslap középpontjában a Széchenyi utca 59-61. szám alatt álló épület áll, mely 1875–1880 között a Miskolci Takarékegylet számára épült.

A szervezet 1910-ben beolvadt a Miskolczi Takarékpénztárba (ennek székhelye annak idején a Széchenyi utca 26. szám alatt ma is álló épületben volt), a ház azonban mai napig fennmaradt. Az épület egyemeletes, tíztengelyes kiképzést kapott. Az emeleti rész jelentős mértékben megőrizte eredeti kinézetét. A földszinten különböző, gyakran változó boltok működtek: drogéria, varrógépüzlet, fényképész műterem, rádió-csillárbolt. Az 1950–60-as évektől a bal oldali üzlethelyiségben villamossági szaküzlet, a két kapu közötti részen pedig Csemege fűszerüzlet-ABC helyezkedett el. A rendszerváltás után bőrdíszmű üzlet fotócikkeket árusító cég, számítástechnikai és mobiltelefonos bolt, és egy szórakozóhely is működött itt. Az épület a 2010-es években megújult, üzlethelyiségeiben jelenleg dohányüzlet, pénzváltó és egy vendéglátóegység portáljai helyezkednek el. Érdekesség, hogy a Széchenyi utcaképe ezen a területen alig változott, a régi fotón látott épületek nagy része ma is áll.
(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Osztie Tibor fotója)

Fotó: Osztie Tibor

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!