Ugrás a tartalomra

Provident-kutatás: Tízből négy nagyszülő egész évben spórol a karácsonyra

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. december 18. szerda 13:38
A nagyszülők egyharmada csökkenteni kényszerült az ajándékozásra szánt összeget a takarékoskodás kényszere miatt, tízből négyen pedig csak év közbeni spórolással tudják kigazdálkodni az ajándékvásárlásra szánt összeget – derül ki a Provident adventi időszakban készült korosztályi kutatásából. A kapott válaszok szerint az érintettek relatív többsége idén 5-15 ezer forintot tud egy-egy unoka megajándékozására költeni. (Támogatott tartalom.)
provident

A megkérdezettek relatív többsége (30%) azzal számol, hogy 25 ezer forintnál többe fog neki kerülni, hogy idén karácsonykor ajándékot vegyen az unokáinak. Közel a felük (47%) az unokáktól kapott tippek alapján tervezi megoldani az ajándékválasztást. Ez derül ki az ötven évnél idősebbek körében az adventi időszakban a Provident Pénzügyi Zrt. által végzett felmérésből. Arra az alapvető kérdésre, hogy hogyan és miből fedezik az érintettek az ajándékozás költségeit, bő négytizednyien (41%) válaszolták azt, hogy év közben, apránként összespórolják – az ellenpólus, vagyis az „ilyenkor a pénz kevésbé számít, év közben egyszer megengedhetem magamnak” – megközelítés csupán a válaszok 8%-ában szerepelt, döntően a férfiaknál, azaz a nagypapáknál. A megkérdezettek 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tervez előre, és a decemberi kiadásaiból gazdálkodja ki az ajándékvásárlást, és valamivel többen (13%) hitelből fedeznék a karácsonyi kiadásokat – ebben a tekintetben nincs számottevő különbség a nagymamák és a nagypapák között. 

Közel minden ötödik megkérdezett (18%) viszont azt válaszolta, hogy nem költ az ajándékozásra, hat százaléka a válaszadóknak pedig azt mondta, hogy decemberben sem ad ki több pénzt, mint az év más hónapjaiban. A válaszok tanulsága szerint minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy egész évben spórolnia kell a karácsonyra, és az is, hogy az utóbbi években kénytelen volt visszafogni a karácsonyi költéseit. 

Rákérdeztek a felmérés készítői az ajándékozási szokások változásaira is, tudva, hogy az ezzel kapcsolatos döntéseket a mindenkori gazdasági helyzet befolyásolhatja. A megkérdezettek bő egyharmada (34%) említette, hogy kevesebbet szándékozik idén költeni, mert takarékoskodnia kell. Ezzel szemben csupán 9 százalékuk mondta, hogy többet költenek, emelve az ünnep fényét – ez a megközelítés főként a nagypapák körében fordul elő. A válaszadók 6 százaléka élményeket ajándékozna – ez különösen a nőkre, vagyis a nagymamákra jellemző -, 26 százalékuk (elsősorban szintén a nagymamák körében) pedig pénzt adna, rábízva a választást a megajándékozott unokákra. Minden ötödik nagyszülő (19%) jelezte, hogy az utóbbi időben a praktikus ajándékok kerültek előtérbe – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az unoka kinövi a cipőjét, vagy öltönyre van szüksége a szalagavatóhoz/érettségihez, akkor azt kapja ajándékba. 

A kutatás kérdései között konkrét összegek, illetve összeghatárok is szerepeltek, hogy a vizsgálat a lehető legpontosabb képet adja a nagyszülők korosztályának karácsonyi pénzfelhasználásáról. Relatíve a legtöbben (36%) 5 és 15 ezer forint között terveznek költeni unokánként, de közel minden ötödik megkérdezett (18%) legfeljebb 5 ezer forintig tud nyújtózkodni. A válaszadók 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fejenként 25 ezer forintnál többet is megengedhet magának. 

Az ajándékok kiválasztásánál a legfőbb inspirációs forrás maga a megajándékozni szándékozott unoka (47% szerint), de ez sem jelenti feltétlenül azt, hogy az unoka azt kapja, amit kér. Egyértelműen ugyanis csak minden negyedik válaszadó (25%) jelentette ki, hogy azt az ajándékot adja, amit az unoka választott ki. Ennél többen (30%) hallgatnak végül a szülők véleményére, vagy bízzák ténylegesen az unokára a döntést azzal, hogy egy bizonyos kereten belül biztosítják az anyagiakat a vásárláshoz. 

A karácsonyi menüvel kapcsolatos kiadások a válaszadók csaknem harmadánál 30 ezer forintnál is többet tesznek ki, 21% szerint pedig valahol 20 és 30 ezer forint között áll meg a karácsonyi vendégség költségvetése. A megkérdezettek 3%-a a karácsony alkalmával is legfeljebb 5000 forintot tud az ünnepi finomságokra költeni. 

A kutatás eredményei egyszerre világítanak rá arra, hogy a karácsonyi ünnep és az unokák megajándékozása, illetve a család megvendégelése kiemelt eseménye az évnek az 50+ korosztály számára, valamint arra is, hogy a gazdaság helyzete az ajándékozási szokásokat is erőteljesen befolyásolja. Számunkra a legfontosabb tanulságnak a pénzügyi tudatosság és tervezés fontossága tűnik: a karácsony tipikusan olyan élethelyzet, amely tervezhető költségekkel jár, és amelynek anyagi terheit a felkészülés, az előtakarékosság, a költségek időbeni elosztása könnyebbé teheti. A következő években arra számítunk, hogy a tervezés szerepe erősödni fog a nagyszülők körében, amihez a Provident a saját eszközeivel, az adott korosztályt célzó pénzügyi edukációval maga is igyekszik hozzájárulni – fogalmazott Pálfalvi Márta, a Provident kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója. 


A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:  
A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 22 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF kilenc országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 2200 munkavállalója révén 220.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 10 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, három alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 90.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.
 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!