Ugrás a tartalomra

Eljött Anatólia Miskolcra a Reményi Ede Kamarazenekarnak köszönhetően

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. január 30. csütörtök 08:00
Anatolia címmel adott koncertet szerda este a Reményi Ede Kamarazenekar a Zenepalota Bartók-termében.
Osztie Tibor képgalériája

A műsor apropója egyrészt a magyar kultúra napja, másrészt a lassan záruló magyar-török kulturális évad volt – árulta el korábban lapunk érdeklődésére Kaulics-Nagy Zsófia, a zenekar alapító tagja és kommunikációs menedzsere.

A koncerten megszólalt Bartók Béla Erdélyi Táncok, valamint Ács Gyula Három népének és Öt miniatűr ősbemutatója mellett egy igazi kuriózum is, ami mindkét zeneszerzőhöz köthető.

Mint ismert, Bartók Béla gyűjtött népdalokat Törökországban, Anatóliában ezekről azonban kizárólag a korábbi gramofonos felvételek hallgathatók meg, viszont még senki nem adta elő korábban – egészen mostanáig.

Az Ács Gyula által hangszerelt anatóliai dalcsokrot a korábbi Holdviola zenekar énekese, Török Tilla adta elő az eredeti ótörök nyelven, a Reményi Ede kamarazenekar pedig a kíséretet biztosította mellé.

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!