Hétvégén Hejőcsabát fedezhetik fel a városnézők
Októberben is folytatódik a Tourinform Miskolc garantált sétáinak sorozata.
Egy, talán a miskolciak által is kevésbé ismert városrész, Hejőcsaba történetét és érdekességét ismerhetik meg azok, akik részt vesznek október második szombatján a Tourinform Miskolc garantált városnéző sétáján – írja közleményében a MIDMAR Nonprofit Kft.
Amint fogalmaznak, a szervezők fontosnak tartják, hogy Miskolc azon értékeit is megismertessék a városnézéseken, amelyek ritkán kerülnek a figyelem fókuszába. A lokálpatrióták és a város vendégei számára egyaránt fontos a helyi értékek bemutatása.
– Az októberi városnézésen szó lesz többek közt arról, miért éppen Gárdonyi nevét viseli a helyi művelődési ház, kiről mintázta Baradlay Richárd alakját Jókai, és hogy milyen szerepet játszott az iparosodás a hajdan önálló település életében. A hejőcsabai gyógyszertártól induló sétán idegenvezetővel járják be a templomok környékét, és felkeresik a Millenniumi emlékművet, a Hejő-patakot és az egykori Bárczay-kúria kertjét – írják.
Időpont: 2024. október 12. szombat 10:00
Találkozási helyszín: Miskolc, Hejőcsabai gyógyszertár melletti buszmegálló
Bővebb információ: https://www.hellomiskolc.hu/garantalt-varosnezes-hejocsaban