Nénikém három habselyem kombinéért cserébe egy harminckilós szalagos magnetofonnal jött haza Moszkvából. Ezzel a monstrummal bebiztosítottam a helyemet az összes házibuliban. Három, Cseke László vezette Tinédzser partis programmal legalább két évig szórakoztattam a barátaimat. Nehéz, de elnyűhetetlen készülék volt, egy idő után behunyt szemmel is kicseréltem a meghajtómotor gumiját bármilyen befőttesre. Persze míg a többiek a feltekert szőnyeg helyén, a parkettán ropták, nekem a magnó mellett kellett ügyelnem, el ne akadjon, szakadjon az értékes felvétel. Magam sem gondoltam volna, hogy ezzel a szórakoztató tevékenységgel már egy sajátos szakma alapjait egyengetem.
A korombeliek tanúsíthatják, a nyolcvanas évekig Miskolcon, számos helyen táncolhatunk élőzenére. Az Építők Klubjában, a Fórum cukrászdában és még ki tudja hány művelődési házban twisteltünk, rokiztunk a frissiben alakult együttesek zenéjére. Majd a hetvenes évek közepétől nyugati mintára országszerte megjelentek a lemezlovasok.
Vajon ki volt az első miskolci disc jockey? Erdős Péter barátom jogosan, elvitathatatlanul magának vindikálja ezt a címet. A lemezlovasság nem elhatározás kérdése, ehhez fel kell készülnie, hogy egyszer csak legyen elég bátorságunk az előttünk vonaglók zenei ízlésének megnyerésére. Péter már korábban gyűjtötte, cserélgette a lemezeket, a jugoszláv deccákat, nyugatiakat, és szorgosan hallgatta a Szabad Európa Rádió Tinédzser Partiját, Komjáthy György Csak fiataloknak című zenei műsorát. Persze ezen kívül hallgatta még a noviszadi és a luxemburgi rádió éppen futó slágereit. Majd egyszer csak a MÁV Vörösmarty Mihály Ifjúsági Klubjába hívták, hogy zenét szolgáltasson. Elsőre még amolyan némafilmek módjára ment csatába. Bemondta a következő számokat, de az együttesek és az énekesek kulisszatitkait még nem konferálta fel. Ám egy év sem telt el, hogy már interaktívan szórakoztassa a fürge lábú táncolókat. Társával, Klemencz Lászlóval Miskolcon valósággal leuralták ezt a szórakoztató ágazatot. Katonáskodása idején legjobb barátja, Rinder Gyuri ugrott be a helyére, aki könnyűszerrel, gyorsan beletanult a szerepébe.
Hogy mivel kezdtek, elsőre egy egyszerű Tesla, majd egy Philips magnóval és kommersz lemezjátszóval. Tudni kell, hogy egy háromórás fellépéshez legalább kétszer annyi az előkészület, a tartalmi felkészülés. Elvárás volt akkoriban a művelődési házak vezetőitől, hogy a nagy nyugati, pop- és rockzenekarok felvételei mellett magyar együttesek, mint például az RGO, a Hungária és a Dolly-Roll sem maradhat ki a repertoárból.
Péter meséli, a Kossuth szálló Piros bárján kívül, a Vasas Művelődési Központban, a Tokajban, az avasi Panoráma sörözőben, a János pincében is gyakoriak voltak a diszkózások. A bázisa végül a Vasas Művelődési Központ lett, ahol most még az emlékfalon is képes helyet kapott.
Érdekes, amikor már nagyüzemben zajlott a diszkózás, a művelődési minisztérium próbálta a szakmát megregulázni. Hogy igazuk volt-e, vagy sem, de eldöntötték, a lemezlovasoknak vizsgázniuk kell, hogy engedélyt kapjanak az Országos Szórakoztatózenei Központtól. Péter máig őrzi a vizsgabizonyítványát és az engedélyét.
Hogy mennyi volt a diszkóbelépő? Ahány hely, annyiféle tarifát alkalmaztak, Rinder Gyuri szerint mindössze 20 forint, Péter szerint ennek a dupláját is elkérték. Ennek megfelelően díjazták, érdekeltté tették őket a forgalom alakulásában. Ma már nem titok, abban az időben a szerzői jogvédelem gyerekcipőben totyogott. A külföldi slágerek játszása, másolása után nem kutakodtak, inkább a hazai szerzők jogait védelmezték. A lemezlovasok meg minden diszkóban gyakran kaptak kazettamegrendelést. Kellett is a mellékes, hiszen a külföldi lemezek ára a slágerlisták helyezéseinek megfelelően drágult.
Nemrégiben a Zsarnain kezdtem a régi lemezek gyűjtésébe. Német számokra szakosodtam, a lomisok összes kikukázott lemezét felvásároltam, majd miután a kollekció elérte a kritikus tömeget, átmásoltam. Megszabadultam a töméntelen cirádás bakelittányéroktól, és most már egy apró pendrive-on őrzöm fiatalságom valamennyi számát.
S ha kedvem tartja, megnyitom az első, nem nyilvános, privát diszkómat, csak nekem, csak most az egyszer, a kacifántos ízlésem szerint...
