Balul sült el a mesterterv. Egy belvárosi, új fagylaltozót próbáltunk újszerű módon népszerűsíteni a kilencvenes években. Ingyen. Olyan kivágható, ötvenforintos bónokat jelentettünk meg a lapban, amelyeket egy gombóc fagyira válthattak a Centrum Áruház melletti kis cukrászdában. Úgy gondoltam, ezzel a húzással nő a példányszámunk. Az egy hétre tervezett kampány fergeteges sikert eredményezett. Még a nyomdai selejtes lapok is gazdára találtak, a fagylaltozó előtt az Ady hídig kígyózott a sor. Túlnyertük magunkat, idő előtt rákényszerültünk az ingyen fagylaltoztatás felhagyására. 

A jeges csemege nem új találmány. Már a római kori lakomákon is felszolgálták. Mindig is szerettük a hűsítő, édes nyalnivalót, de a rendszerváltás előtt kevés helyen kaptunk igazi főzött fagylaltot. Az állami vendéglátóhelyeken megmaradtak a porból készültnél. Az igazit kevés helyen árusították, a Napsugár, leánykori nevén az olasz Piva cukrászdában kínálták a legjobb csokis, citromos és vaníliásat. A hetvenes években Miskolcon itt állították fel az első, két csigaszerű csemegét osztó fagylaltos automatákat. Feltételezem, a poros aromáknál merő óvatosságból sokáig megmaradtak. 

Mi a helyzet jelenleg? A nagy cégek évszaktól független jégkrémkínálata uralja a piacot. Ám jó időben az utcai nyilvános fagylaltozók egymást érik a belvárosban. Talán ennek a következménye az egyre élesedő verseny, a kíméletlen konkurenciaharc. A szakértők úgy látják, vannak bizonyos ízek, amelyek őrzik hegemóniájukat. A vásárlóknak egyre nehezebb a választás, miután sok a számunkra ismeretlen, egzotikusgyümölcs-ízesítésű csemege. Ma már minden magára valamit is adó cukrászda a legújabb olasz receptúrával csábítja magához az édesszájúakat. Közben rendre megjelennek az avantgárd kolbászos, tepertős vagy a gombás fagylaltok, de igazából egyikőjük sem arat valami nagy sikert. Belegondolni sem jó egy ilyen kreációba, hiszen ha még szemmel el is fogadjuk az ilyen újdonságot, az illata már elriaszt a megkóstolásától. 

Máig is dívik a hagyományos vizes tölcsér, az, amelyikbe még a kedvencemet, a téli fagyi csokis krémjét is töltik. Ám a cukrászdák többségében már régóta jelen van az ízesített, kagylós és csákós tölcsér is. S hogy mi kell a jeges csemegéhez, nos, tej, aroma színezék és töltőanyag. Lehetőleg mindenből a természetes, a jó mester kerüli a szintetikus hozzávalókat. Már csak azért is, mert ilyen esetben a különböző allergiára hajlamosak kedvéért ki kell írni, fel kell tüntetni az alapanyagok listáját. Egy ilyen felsorolás akár el is riaszthatja a vásárlókat. 

Tény, az igazi fagylalt a főzött receptúra. Ám mostanában Olaszországban, az energiatakarékosság szellemében terjed a hidegeljárásos készítmény. Az apró gyümölcsdarabkákkal cicomázott fagyinál szakértő legyen a talpán, aki képes a hideget megkülönböztetni a főzöttől. 

Hogy nekem melyik a legjobb és a legízletesebb? Ezt már ne tessék keresni. Gyerekkoromban a népkert árnyas fái között, a játszótér mellett cikázott Micu bácsi, kuktakalappal a fején, amolyan Bagaméri stílusú triciklijével. Két jeges tégelyből kanyarította, kanalazta a csokisat és a kávésat. Gombóconként ötven fillérért. Ugyanezért ma akár ezret is fizetnék, hiszen a jósok szerint az idén a minőségiből a hatszáz forintos is olcsónak számít majd.