Jegyzet: Osztogattuk az aranygyűrűt
Kerényi László dokumentumfilmes barátomnak köszönhetőn egy különleges film kering a közösségi portálon. Igazi szociális kordokumentum. A nyakkendők szélességéből, a csomók nagyságából is kitetszik, nem ma rögzítették. Laci megörökítette a Déli Hírlap megalapításának 25. évfordulóját. Bizonyára annak idején magam is kaptam ebből egy másolatot, sőt a városi televízióban is megemlékeztek erről három perc erejéig, de frissiben nem tűnt olyan izgalmasnak, mint mostanság. Kikockázva.
Visszaemlékezve az eseményre nem felejtettem el, hogy Fitos Pista barátomnak köszönhettük a megrendezést. A szebb napokat is megélt Júnó Szálló összes termében, egy szeptemberi péntek este hét órára összegyűltek a város vezetői és az akkori pártok s gazdasági és kereskedelmi ágazat elitje. A főszponzor a Westel rádiótelefon társaság és a velünk még egy hajóban evező Népszabadság teljes vezérkara.
Jómagam sajátos szemszögből kockáztam ki a csaknem félórás felvételt. Szomorú, hogy az akkori vendégek közül, összeszámoltam, legalább húszan elhunytak. Mindanynyiukat nem sorolom fel, de megemlítem közülük Cseri Gézát, a nyomda igazgatóját, aki az ünnepség kezdetén egy különleges ajándékkal lepte meg a résztvevőket. Az aznapi újságot miniatürizálva kinyomtatta úgy, hogy címlapján már látható volt az ünnepség megnyitója.
Az est fénypontja a két aláírási ceremónia volt, dr. Eötvös Pállal, a Népszabadság legendás hírű főszerkesztőjével aláírtuk az öt évre szóló, öröknek és megbonthatatlannak hitt együttműködési megállapodást. Főszerkesztő úr most visszanézte az aktust, megköszönte a filmet, és hozzátette, akkoriban maga is komolyan gondolta a folytatást. Végül, mint ismeretes, ez a megállapodás pontosan egy fél évtizedig fennállt. Majd ezután Sugár Andrással, a Westel vezérigazgatójával is papíron szentesítettük a vérszerződésnek beillő kölcsönös eggyé tartozásunkat. Nélkülük ez a tisztán magyar tulajdonú lap aligha maradhatott volna fenn a következő évezred utánig.
S mielőtt letaroltuk volna a svédasztalokat, és felsorakoztunk volna a bárpult előtt, kiosztottuk az ilyenkor szokásos jutalmakat, ajándékokat. Ebből a későbbiekben több méltatlan támadásban volt részünk, de aligha mentegetőzhettünk. Akkoriban több ékszerkereskedéssel üzleteltünk. Ezért jobb híján - mi mással, mint arany pecsétgyűrűkkel leptük meg az arra érdemes kollégákat. Nem kis leleményességbe fájt megtudni az ujjméretüket, de sikerült. Polgármester asszonnyal könynyebb volt a dolgunk, neki láncot adtunk. Kollégáim nagyon elégedettek voltak a 25DH lenyomatú pecsétgyűrűkkel. Ha jól tudom, egyikőjük belebetegedett, hogy egy betörés során megszabadították ettől a pótolhatatlan ereklyétől.
Egyébként ezután jó ideig ment, gyűrűzött a pletyka, és még egy speciális könyvben is megemlítik, felróják nekem: ezen az estén osztották ki a Dárius kincsét. Már bánom, magamat nem sikerült meglepnem.
A film vége felé van egy aprócska snitt, amelyen a lap alapítója, első főszerkesztője tüntetően feláll és eltűnik. Immár több mint húsz éve tudom, és szánom-bánom, hogy ebben a nagy felhajtásban elfeledkeztünk - bocsánat, elfeledkeztem - üdvözölni. Csala Lászlót, az első főszerkesztőmet, aki elindított a pályámon. Vénségemre már még jobban átérzem, mennyire fájhatott neki a méltatlan figyelmetlenség. Kilencvenedik születésnapja előtt bocsánatáért esedeztem, hiába mondogattam, első volt a meghívottak listáján.
Bárcsak újrajátszhatnánk ezt a filmet. Laci bácsi nyitná meg a jubileumi ünnepséget. Ujján meg viríthatna a DH-s pecsétgyűrű…
