Káprázatos adventi programokban lehet részünk - Kirakat-szépségversennyel is hangolódhatunk
Városszerte felkapcsolták pénteken az ünnepi díszkivilágítást, ezzel kezdetét vette az idei adventi programsorozat. A miskolci önkormányzat gazdag programkínálattal igyekszik szebbé és meghittebbé tenni az adventi várakozás időszakát - tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtóosztálya a héten.
A Szent István téren több héten keresztül adventi forgatag várja a közönséget kézműves portékákkal, ínycsiklandó falatokkal és forró italokkal, különleges panorámavetítéssel, csintalan manókkal és zenei programokkal. Mint írják, nemcsak a belvárosban, hanem Miskolctapolcán, az Avason, Görömbölyön és Lillafüreden is lesznek események, továbbá a Miskolci Állatkert, valamint több városi intézmény és szervezet is programokkal készül a karácsonyt megelőző időszakra. Érdemes lesz kilátogatni Lillafüredre, és megcsodálni az ünnepi fényekbe öltöztetett vízesést is. Vasárnap, december 1-jén pedig meggyújtja a téren a város adventi koszorúján az első gyertyát Nevelős Szabolcs, Miskolc aljegyzője. A második vasárnap Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, a harmadikon Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere, a negyediken pedig Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere gyújtja majd meg az ünnep fényét a koszorún.
Matiscsák Éva a Miskolc Televízió Kilátó című műsorának vendége volt, ahol részletesen is beszélt a programsorozatról. Egyebek mellett elmondta, december 1-jétől 23-ig, mindennap 16 és 19 óra között újra vár mindenkit a Szeretet Sütigyár ínycsiklandó mézeskalácsaival a Szent István téren felállított mézeskalács-házikóban. Az eladott finomságok bevételéből idén is rászoruló családok karácsonyát támogatják a Magyar Vöröskereszt közreműködésével.
November 29. és december 23. között közel egy hónapon keresztül meghitt ünnepi hangulattal, gyertyagyújtással, kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel és finomságokkal vár mindenkit a Szent István tér – mondta el Matiscsák Éva a Miskolc Televízió Kilátóban. Az alpolgármester szerint azonban a most péntek este felkapcsolt adventi fények mellett legalább ennyire hangulatosnak és meghittnek ígérkeznek a vasárnaponként 16 órakor kezdődő gyertyagyújtások, amit a Miskolc Televízió élőben közvetít.
A gasztronómiai és kézműves árusítók forgatagában hétköznaponként 18 órától utcazenészek – mint az Agyagbanda, a Számadó, a Rézelej és a Komisz – nyújtanak talp alá valót és felhőtlen ünnepi szórakozást a kilátogatók számára. Ugyanakkor a pénteki, szombati és vasárnapi koncerteken olyan előadókkal is találkozhatnak a kilátogatók, mint Szekeres Adrienn, Kozma Orsolya, Veréb Tamás, Völgyesi Gabi, Vastag Tamás, Péter Sramek, Pál Dénes vagy épp a Bon-Bon zenekar.
Újítottak
A városvezető újdonságként számolt be arról, hogy a már hagyományosan megszokott programsort az Avasi kilátónál tartott mintegy tízperces zenés fényjátékkal egészítik ki, amely a Szent István téren állva nyújtja majd a legnagyobb élvezetet. Míg a téren felállított hatalmas kupolasátorban egy 360 fokos, betlehemi panorámavetítésen vehetnek részt azok, akik a hét bármelyik napján 16 és 20 óra között felkeresik a városrészt.
Sőt – árulta el az alpolgármester – a sportrajongók a Winterparkban kipróbálhatják majd a jégkorongot, a curlinget és a jégtekét is. Eközben pár száz méterre, a Dayka-átkötésnél látható fali fényfestés segít majd a belvárosba érkező vendégeknek ráhangolódni az ünnepre.
A legkisebbeket a Manóműhely fogadja majd, ahol a Mikulás manói kézműveskedésre várják a kicsiket és nagyokat az erre a célra felállított házikóban, melynek szomszédságában két iglu biztosít lehetőséget fényképezkedésre és rajzos foglalkozásra.
A városvezető hangsúlyozta: nem csupán a belvárosba, de Lillafüredre és Miskolctapolcára is érdemes lesz kilátogatni, miután utóbbi esetében 3D-s világítással készülnek a szervezők a Csónakázó-tónál. Hovatovább, az Ellipsum Élmény és Strandfürdő is készül attrakciókkal. Az alpolgármester hozzátette: az egyes választókerületek központjában idén is számos kisebb programot tartanak majd a helyieknek – a rövidesen kigördülő adventi villamosról már nem is beszélve, ami átszeli majd a várost.
Az ablakba teszik
Még november közepén meghirdették a belvárosi kirakat-szépségversenyt – idézte fel az akció egyik ötletgazdája stúdiónkban. Matiscsák Éva kifejtette: fontos a városvezetés számára, hogy visszacsalogassák a lakosságot és a turistákat a belvárosba, ezért a szokásos adventi programokat ezzel kívánták megfejelni.
Az önkormányzat ezért egy hete kerekasztal-beszélgetésre invitálta az ottani üzlettulajdonosokat, akik nagyon megörültek a lehetőségnek, jó ötletnek tartják – közölte az alpolgármester, aki a részletekről elmondta: az üvegre kihelyezhető emblémából és plakettből álló „Miskolc Karácsonyi Csillaga 2024” elnevezésű díjat a legszebb adventi kirakat nyerheti majd el.
Mint megtudtuk: a boltosok a Miskolc.hu weboldalra kattintva, a teljes programsort egyébként részletesen is tartalmazó Miskolc Advent 2024 felületen keresztül tudnak december 4-e és 8-a között regisztrálni. A díszes kirakatokról készült fotókat aztán a városlakók a Facebook-on pontozhatják majd, hogy végül december 16-án a Városházán ünnepélyesen át is adják majd az elismerést.
Az adventi programokon való részvétel ingyenes.