Ugrással ünneplik a színházi világnapot a Thália Házban

A Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálék fődíjas alkotói március 27-én, a színházi világnapon személyesen nyitották meg „kamarakiállításukat” a Thália-ház Veres Attila Kiállítóterében, ahol először Mikita Gábor színháztörténész, a Tália-ház szakmai vezetője méltatta a kiállító művészeket és beszélt a színházművészet és a képzőművészet, a költészet és más művészeti ágak szoros kapcsolatáról. Ezután felolvasta az idei világnapi üzenetet Theodórosz Terzopulosz görög rendezőtől, aki számos kérdést tett fel a színház XXI. századi szerepéről.

Többek között azt, hogy „egy olyan világban, ahol elszegényedett polgárok a virtuális valóság börtöncelláiba zártan, fullasztó magányukkal körülárkoltan léteznek – vajon meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?”. A kérdésekre nincs végleges válasz, de az bizonyos, hogy „új narratív utakra van szükségünk, amelyek célja az emlékezet ápolása és egy új erkölcsi és politikai felelősség formálása, hogy kiléphessünk a mai középkor sokféle formát öltő diktatúrájából” – írta a görög rendező.  

1

– Pont egy évvel ezelőtt az előző színházi világnapon ugyanígy és ugyanitt voltunk együtt, akkor a Repertoire Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálé megnyitóján. Ennek, illetve az előző biennálénak a folyománya a mostani megnyitó, hiszen az előző küldeményművészeti biennálé fődíjasai mutatkoznak be most nálunk egy kis kamarakiállítással – emlékeztetett a kiállításmegnyitón a szakmai vezető, akitől Vass Tibor, a Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztője, a biennálé alapítója vette át a szót. 

– Amikor tavaly március 15-én, a 2023-as IX. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálé fődíjas Fazakas-Koszta Tibor – már régebbtől fogva Korond díszpolgáraként –, Drozsnyik István, a X. Repertoire Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálé fődíjasa, leendő abaújszántói díszpolgárként hallhatták tőlem, hogy „Világ díszpolgárai egyesüljetek”, még meg sem fordult a fejünkben, hogy a Spanyolnátha miskolci műhelyében, a Színészmúzeumban az idei színházi világnapra eme két díszpolgár kiállítását hozhatjuk tető alá – mondta Vass Tibor.

Kiemelte, a kiállítás címe Ugrás, és vigyázni kell, hogyan mondjuk ezt a szót, ahogyan a kiállítóknak is vigyázniuk kell, hogyan képezzék ezt úgy meg, hogy ne lerágott „ugrás szó” csont legyen, hanem olyan egyedit adjanak hozzá, ami „kettesít”, azaz csont nélkül találják fel magukat a rendhagyó kettős szereposztásban.

„Egyszerre, egy időben, egymás beugróiként képesek jelen lenni a mai porondon. Ami nem könnyű művészek között. Mondjuk el, hogy kettejükben sok minden más mellett, az is közös, hogy mindketten az idén tíz éve Hernádkakon alakult országos szervezet, a Magyar Küldeményművészeti Társaság alapító tagjai, tehát ős mailartosok, és kimondva, nem kimondatlanul, ritka: kölcsönösen nagyra tartják a másik művészetét. Valóban ritka, ahogyan két ember így képes be- és felvállalni egymást” – fogalmazott a főszerkesztő.

Drozsnyik István és Fazakas-Koszta Tibor közös kiállítása, két parallel életmű pillanatnyi találkozása az időben és a Veres Attila kiállító térben – emelte ki Vass Nóra kurátor, hozzátéve: ezekben az életmű részekben vélhetünk fellelni összefüggést, és hogy ez mennyire a véletlen műve, arról a kiállítás megtekintését követően lehet majd gondolkodni. Eltérő formanyelv, markánsan különböző kifejezésmódok, ugyanakkor jelen esetben nem lehet nem észrevenni, hogy átsuhan valami kollektív, összekacsintó érzés az itt bemutatott művek által. 

– Egyértelműen közös a két alkotóban az, hogy mind a ketten a Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálé fődíjasai. Ez a közös alapja a kiállításnak, és ezzel együtt mégiscsak az egyfajta kohéziót teremtő gondolkodásnak is. A hívó szó az ugrás, ennek az együttesnek a kifejezője – mutatott rá a kiállítás kurátora.

Drozsnyik István elmondta, hogy installációként látható a kiállított mű, de valójában egy festmény, amely úgy van installálva, hogy tulajdonképpen installáció formációt is képez a helyiségben. A szűk térben is szerette volna elérni, hogy legyen szellője, levegője az egésznek, a képeknek és a szobroknak is, amelyek bemutatnak egy részt a sokszínű munkásságából. 

– A nagy kiállítóterekhez vagyok szokva, ezért ilyen szempontból nézve egy kicsikét nehéz volt nekem ez a szituáció, hogy ebben a kis térben hogyan tudom úgy megoldani az elképzelésemet, a koncepciómat hogyan tudom úgy valóra váltani, hogy az szóljon, beszéljen a látogatóhoz, hogy maradjon meg abban az izgalomban, annak különböző fázisaiban, amelyek az én kiállításaimat egyértelműen jellemzik – tudtuk meg a művésztől.

Fazakas-Koszta Tibor szerint a festészet egy olyan nyelv, ami mellett nem kell megszólalni, de azt megosztotta, hogy sorozatokban gondolkodik, és az elv, amely alapján dolgozik az, hogy nem akarja kitalálni a világot, csak másképp összerakni. A mostani kiállításon számára az ugrás azt jelenti, hogy két sorozatából hozott képeket, teljesen eltérő stílusokban, és egyikről a másikra nézni is egy ugrást jelent. 

– Ez számomra azt jelenti, hogy a munkák, amiket én elkészítek, sorozatokban készülnek, különböző sorozatokat csinálok, és ezek a sorozatok – itt látszik tulajdonképpen egy ugrás, hogy kétféle vonulatot mutatok be –, egymást követő sorozatok. Az egyik egy figuratív, míg a másik inkább non-figuratív sorozat, amelyeket különböző hatások ihlettek. A figuratív irányból hozott néhány képemet például az amerikai fotós, Joel Meyerowitz egy gyönyörű albuma inspirálta, az ő fotói kezdtek el bennem dolgozni és váltak a falakon látható festményekké – avatta be a közönséget Fazakas-Koszta Tibor.

A kiállítás május 31-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 9-17 óráig a Thália Házban.