Képeibe figurái nélkül is mindnyájan beleérzünk

Góré Szabina 1988-ban született Kazincbarcikán. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő-szakán 2013-ban diplomázott. Állandó műterme Sajószentpéteren található. Több tucat csoportos kiállításon vett részt 2010 óta. 2012-ben a Tolvaly Ernő Festészeti Díj második helyezettje lett. 2018-ban egyéni kiállítást rendezhetett a lengyelországi Kielcében, de nevével és műveivel Csehországban és Németországban is találkozhatott már a közönség. Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjban és NKA Alkotói Támogatásban részesült az elmúlt esztendőkben. Számos egyéb mellett Miskolchoz köti az is, hogy 2019-ben neki ítélték oda a Mazsaroff-díjat. Saját bevallása szerint hatással voltak rá: Hernan Bas, Kiki Smith és Rae Klein figurális festők.

Egyetemről hozta magával a – kevésbé divatos és sokak által nem ismert – viaszfestést, miután az eljárás figyelemreméltó mestere, Hegyi Csaba tanítványa lehetett. Ahogy azt a kiállító művész vallja: az enkausztikának van egy sajátos transzcendens tulajdonsága, ugyanakkor technikailag is eléggé bonyolult használni – „komplex matéria”. Már a tanulmányai alatt is tudatosan igyekezett beépíteni műveibe a viasz szimbolikus tartalmát, sokat kísérletezett a technikai alkalmazhatóságával. Jelképe és tematikája határozta meg első festményeit. Góré Szabina organikus folyamatként írja le a munkafolyamatot, melyben hol az anyag, hol a jelentéstartalom az erősebb.

Az enkausztika az ókori festészet egyik sajátos technikája. A szódával kevert viasz (pun viasz — cera punica) alapanyagú festéket felvizezve, ecsettel kenték a színezni kívánt felületre, majd külön erre szolgáló, felhevített célszerszámmal, az úgynevezett kesztronnal ráégették arra. Az enkausztika nagy előnye volt tartóssága és az olajfestékekéhez hasonlóan mély, tüzes színhatása. A görög kultúra archaikus korában fejlesztették ki a kőépületek és szobrok festésére; a márványszobrokat később is ezzel a technikával színezték.

Jelenlegi kiállításán gyökeres változás állt be azonban Góré Szabina munkáiban. A korábban tőle megszokott alakokat, gyerekeket felváltották az enteriőrök, belső terek. A munkák nem sötétek többé, dúskálnak az élénk színekben. A minimalizmust felváltja a dekorativitás. Bár szereplője nincs a képeknek, érdekes azonban, hogy a gyerekek visszaköszönnek ránk, de már csupán mint képek a falakon. Az alakok mintha az enteriőr részévé válnának az alkotásokon – állapíthatták meg a hozzáértő szemek a kiállításon. Mint megtudtuk: a művész három régebbi képével a galéria emeleti részén találkozhatnak a látogatók.

A kiállítást megnyitó Kákóczki András művészettörténész felidézte: Góré Szabina munkásságára a 2010-es évek végén, az Ezüst Négyszög Nemzetközi Festészeti Triennále díja kapcsán figyelt fel. A Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője méltatásában úgy fogalmazott, hogy a fiatal művész alkotásai olyanok, mint egy mesekönyv különálló lapjai. Egyúttal rámutatott: a figurális festményeken megjelenő hétköznapi történésekre úgy helyeződik a befogadó fókusza, hogy az azt elvégző cselekvők voltaképp mindvégig a háttérbe szorulnak.

1

Mint azt a művész korábban kifejtette: az volt a célja, hogy az emberek be tudják magukat helyettesíteni a szobákba – félig-meddig a tükörkép játékát is ki akarta emelni, hogy magunkat vagy valamely ismerősünket, családtagunkat be tudjuk helyezni az általa képzelt terekbe. Eleinte csak vizuális elemek jelentek meg a magányos, melankolikus figurák mellett, aztán szépen lassan kialakult a háttér megjelenítésének igénye. Régi alakjai ugyanakkor visszaköszönnek a képein belül, az azokban megálmodott falakon.

A tárlat ingyenesen látogatható egészen november 4-ig.