Ugrás a tartalomra

Magyar Bajnok lett párbajtőrben Gergely István kerekesszékes miskolci sportoló

Balogh Csilla / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2024. február 06. kedd 17:28
Az aranyérem mellett egy bronzérmet is nyert a diósgyőri sportoló. A bajnoki címmel egy álom vált valóra.
Fotó: magánarchívum

A fővárosi Ludovika Arénában rendezték meg az idei kerekesszékes vívó országos bajnokságot, amelyről a miskolci Gergely István érmekkel tért haza. A sportoló úgy véli, párbajtőrben mindig is kergette a bajnoki címet. – A verseny előtt két héttel tudtam meg az Országos Bajnokság (OB) időpontját. Fejben éppen a március eleji Európa Bajnokságra készültem, bár edzett voltam, az OB mégis hirtelen jött. A helyszín sem a megszokott volt, hiszen eddig mindig a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban küzdöttünk – mesélt a magyar bajnok Miskolc Televíziónak a nehezített körülményekről. 

A Diósgyőri Vívó Egyesület (DVE) vívója először tőrrel, majd párbajtőrrel vívott. Tőrben a csoportmeccseket hét győzelemmel, és egy vereséggel zárta. A négyben egy zalaegerszegi vívó legyőzésével, a döntőért vívott asszóban azonban tizenkettő-tizenötre alulmaradt Zsolnay Sándorral (Törekvés) szemben, így bronzérmes lett.

Fotó: magánarchívum

Párbajtőrben ellenben valamennyi csoportmeccsét megnyerte, majd a negyed-, és az elődöntőt is a zalaegerszegi ellenfelekkel szemben. A döntőben a nyíregyházi paralimpikon Tarjányi Istvánnal küzdött meg, akit tizenöt-nyolcra győzött le, pályafutása során először, s így lett magyar bajnok. – Valahogy egész nap jól ment. Az elejétől fogva én vezettem, és egy percig se éreztem azt, hogy István, akivel egyébként sokat vívtam már, meg tudna verni – fogalmazott a miskolci vívó.

A diósgyőri sportoló kitért arra is, hogy miként reagált tőredzője az eredményre. – Azt mondta, hogy most érett be a befektetett munka, mindvégig összeszedett voltam, azokat az akciókat hajtottam végre, amelyeket gyakoroltunk az edzéseken – idézte tőredzője, Feczer Viktor szavait. Elárulta azt is, hogy nagy álma teljesült azzal, hogy párbajtőrben országos bajnok lett. – A legnagyobb álmom azonban a paralimpia, ehhez azonban több versenyen kellett volna elindulnom és hatalmas bravúrt kellene elérnem az Európa Bajnokságon – vallja Gergely István.

További hírek

Olvasnivaló