Veczán Pálné 1948-ban született, tősgyökeres miskolci. Édesanyja énektanárnő volt a Szabó Lajos utcai fiúiskolában, édesapja pedig a Diósgyőri Gépgyárban csoportvezető. Bátyám ma már nyugdíjas, korábban fotósként dolgozott. Judit a mostani Fráter György Katolikus Gimnázium helyén lévő általános iskolába járt. – Eredetileg gyermekorvos szerettem volna lenni, de megijedtem, amikor rádöbbentem arra, hogy nem fogok tudni mindenkit meggyógyítani. Később ügyvéd szerettem volna lenni, arról a nagybátyám beszélt le. Az érettségi után német-pszichológia szakra jelentkeztem, ott azonban százkilenc emberből kettőt vettek fel.
Dolgozott a gyermekkórház laborjában, majd a Szentpéteri kapui kórházban. – Ekkor már ismertem leendő férjemet, akinek prédikációit nagynéném ismerőse, Fabiny Tibor evangélikus lelkész ajánlotta figyelmembe. Református vagyok, de mindkét felekezet protestáns, úgyhogy szellemiségében közel áll egymáshoz. Szerelmünk fellángolása után négy évet vártunk, hogy elvégezzem a sárospataki tanárképzőt és összeházasodjunk 1972-ben.
Veczán Pál 1976-ban lett diósgyőri lelkész. Övé volt a vasgyári gyülekezet, ezen túl még Monok, Tállya, Abaújszántó és Hernádbüd tartozott hozzá. Volt olyan vasárnap, hogy hét istentiszteletet tartott. – Elhivatott, fáradhatatlan, lelkes, kitartó, mindig jó humorú, nagyon fiatalos és művelt ember volt. Szerette és értette is a zenét, bámulatosan rajzolt, tudott zongorázni, kedvelt teniszezni, verseket is írt, de csak a családjáról és a családjának, éjszakába nyúlóan olvasott. Nagyon szerettük a híveinket, a gyülekezet tagjait. A fiatalok szívesen jöttek hozzá beszélgetni, tanácsot kérni. Mindenre nyitott volt.
A családfő pozíciójából eredően „üvegkalitkában” éltek. – Példamutatónak kellett lenni. Ha megbántottak, megbocsátást gyakoroltunk. Igyekeztem megteremteni a hátországot a férjemnek. A szabályok nem voltak lerögzítve, de mindenki tudta a dolgát. A konfliktusainkat, Istennek hála, kommunikációval mindig meg tudtuk oldani.
Két gyermekük született, akiknek két-két gyermekük van. – Lányom, Judit német-hittantanárnőként dolgozik a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban. Fiam, Krisztián ügyvezető egy bútorkereskedésben. Áldott jó gyermekeim vannak. A szívük, a lelkük ugyanolyan, mint a mienk. Ők viszik tovább a mi szellemiségünket, hitünket. A négy unokám ragyogja be az életemet. Mindegyikük tehetséges, mindegyikük másban. A legidősebb huszonhárom, a legfiatalabb tízéves.
Veczán Pál negyvenhárom évesen betegedett le. – Azért imádkozott, hogy a gyerekeit fel tudja nevelni. Bíztunk a csodában, pedig az orvosok azt jósolták, hogy csak két hete van hátra. Ennek ellenére még tizenkilenc éven át engedte az Isten, hogy minden napot csodaként éljünk meg. Hetente kellett infúzióra járnia, Hérics Margit főorvosnőnek is köszönhetjük az életét a Isten kegyessége mellett.
Veczán Pálné Judit a 4-es Számú Általános Iskolában dolgozott nyugdíjazásáig. – Tanítói hitvallásom az volt, hogy legfontosabb a személyes példamutatás, mert a tanár a szíve az oktatásnak. Egy pedagógus varázsló tud lenni, gigantikus erő van a kezében, iszonyatos felelősség, mert rajta áll vagy bukik tanítványai sorsa. Feladatomnak éreztem, hogy fellobbantsam tanítványaimban a tüzet a legtöbb téma iránt. Mindig kételyek voltak bennem, hogy át tudok-e adni mindent, ami természetesen nemcsak a tananyagból áll, hanem azon túl az élethez szükséges tudásból. Csodálatos volt, hogy azok a diákjaim, akik már szülők lettek, ugyancsak engem választottak gyermekeik tanítójának.
Azt tanította a gyerekeknek, hogy legyenek rövid és hosszú távú céljaik. – Próbálom az időmet úgy tölteni, hogy tartalmasan teljen. A pandémia okozta elszigetelődéskor negyvenkilenc nyakláncot készítettem, hogy megköszönjem a kórházi dolgozók munkáját. Szoktam beszélgetni idős emberekkel vagy bárkivel, akinek szüksége van erre, telefonon vagy személyesen. Szeretek foglalkozni a növényeimmel, olvasok vagy keresztrejtvényt fejtek. Amikor pedig a gyerekeim szólnak, szaladok oda segíteni. Ha az unokám hazajön a soproni egyetemről, mindig főzök neki néhány adag ebédet, hogy legyen egy kis hazai a távolban.
Szabadidejében a Luther kórusban énekel. A Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó egyik legfőbb szervezője. – Nekem ez szívügyem, hiszen így tartom életben szeretett férjemet, aki lelkesen szervezte az elsőket. Azért hozta létre, hogy az elszigetelődött gyülekezetek kórusai meghallgathassák egymást. Eleinte csak egynapos volt néhány énekkarral, mára azonban már kibővült a program mind időtartamát, mind résztvevőit tekintve. Jövőre egy nagyobb rendezvénysorozatban gondolkozom, mert férjem akkor lenne nyolcvanéves – mondta Judit.
