Ugrás a tartalomra

Örök visszatérés a könyvtárban

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2025. március 05. szerda 15:14
Író-olvasó találkozó keretén belül mutatták be Mihály Jánosné Németh Zsuzsa második könyvét.
Fotó: Tajthy Ákos


Mihály Jánosné Németh Zsuzsa: Örök visszatérés című kötetét mutatták be kedden délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Görgey úti központi épületében. Az eseményen Szabó Márta író, költő és Lovag Takács László Krúdy-ezüstérmes író-költő beszélgetett a Krúdy Legenda-díjas író, költővel.

Az eseményen elhangzott, Mihály Jánosné Németh Zsuzsának a mostani kisregénye már a második kötete, Takács László pedig mindkét könyv esetében szerkesztőként segítette a munkát. Mint mondta, az első, a Lobbanás az Alkonyatban négy elbeszélés található, és ez a kötet némiképp az Örök visszatérés előzményének tekinthető. 

– Ez a második kötet a jelenkor világából merítette a történeteket. A csavaros szerelmi történet felborzolja az olvasók nyugalmát, váratlan fordulatok színesítik a szenvedélyes élethelyzeteket – mondta Takács László, aki kiemelte, a könyvet a kisregény mellett néhány vers teszi teljessé.

Szabó Márta és Takács László méltatta Mihály Jánosné Németh Zsuzsa írói stílusát. „ Zsuzsa sok oldalú műveltséggel rendelkező hölgy. Könyvei témája tapasztalatain alapulnak, nem önéletrajzi ihletésű, de minden, amit leírt, való és igaz. Őszintén, szókimondóan, de ugyanakkor élményszerűen írja történeteit. Kifinomult stílusa van. Szavai elegánsan és érzékletesen festik le a romantikus pillanatokat. Örök álmodozó. Mások szívéhez szól. Olyan, mintha a lelkünkbe nyúlna. Híd a generációk között, elegáns és nagyvonalú nemcsak írásban, hanem a mindennapi életben is” – mondta Takács László.

 

 

 

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!