Sírkeresztet, rollert és szerszámokat is veszítettünk már el Miskolc utcáin
Korábban beszámoltunk róla, hogy mi a teendő, hogyha az MVK Zrt. járatain, illetve a megállóhelyeken elveszített tárgyat találunk. Most annak jártunk utána, hogyha bármely közterületen elveszített holmit szeretnénk leadni, hogyan tegyük.
A talált tárgyakkal kapcsolatos eljárást a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény részletesen szabályozza. E szerint a megtaláló köteles a talált dolgot meglelésétől számított 8 napon belül a megtalálás helye szerint illetékes jegyzőnek leadni. A jegyzőnek való átadáskor a megtaláló köteles nyilatkozni arra nézve, hogy igényt tart-e a dolog tulajdonjogára. Ha az átvételre jogosult - a tárgy elvesztője, tulajdonosa - személye megállapítható, a talált tárgyat a jegyző késedelem nélkül átadja a jogosultnak – nyilatkozta portálunknak a Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya.
Leggyakrabban személyi okmányokat, mobiltelefonokat adnak le talált tárgyként a hivatalba. Tavaly körülbelül 230 esetben, azonban ezeket javarészt a rendőrség juttatta el hozzánk. Legfurcsább talált tárgy az elmúlt években egy fa sírkereszt volt, de többször adtak le kerékpárt, rollert, különböző szerszámokat és táskákat – sorolták.
Ha az átvételre jogosult személye nem állapítható meg, a jegyző a tárgyat három hónapon át megőrzi. Ha ez idő alatt a jogosult nem jelentkezik, a dolgot - ha ennek tulajdonjogára az átadásakor igényt tartott – a találónak ki kell adni. Ha egyik eset sem valósul meg, a jegyző a talált dolgot értékesíti – hívták fel a figyelmet.
Mobiltelefonok és pénz leadása esetén az általános szabályok szerint kell eljárni. A talált, más nevére szóló személyazonosító igazolványt a megtalálás helye szerint illetékes jegyző haladéktalanul megküldi az illetékes járási hivatalnak. Ugyancsak a kibocsátónak küldik meg az egyéb okmányokat, igazolványokat és bankkártyákat is – tájékoztattak.
Amennyiben névre szóló okmányok és bankkártyák esetén a tulajdonos személye megállapítható, levélben értesítjük a talált tárgy átvételének helyéről, módjáról. Ugyancsak levélben értesítjük a megtalálót - a három hónapos megőrzési idő elteltét követően - ha nyilatkozott arról, hogy igényt tart az általa talált tárgyra. Ez esetben a személyazonosság igazolásával vehetők át a talált tárgyak a Központi Ügyfélszolgálaton – tudatták.
Hogyha a megtaláló elmulasztja a közterületen talált értékek leadását, az bűncselekménynek minősül, amelynek szankcióira később még visszatérünk.
A talált tárgyakat ügyfélfogadási időben (hétfő: 8.00-16.00, kedd: 8.00-16.00, szerda: 8.00-17.30, csütörtök: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00) a Miskolc, Városház tér 8. szám alatti Központi Ügyfélszolgálaton lehet leadni. A leadásról jegyzőkönyv készül. A Miskolc.hu honlapon mindig közzéteszik az aktuális talált tárgyak listáját, amelyek a tulajdonjog és személyazonosság igazolásával vehetőek át.