Ugrás a tartalomra

TudásFeszt – Felnőtt Tanuló Napot rendeznek Miskolcon

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. szeptember 05. csütörtök 17:07
Elsőként Miskolcon rendezik meg a TudásFesztet, amely a felnőttoktatást és a felnőttkori tanulást szeretné támogatni és népszerűsíteni – jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja.
Fotók: Osztie Tibor

Akik karrierváltásban gondolkodnak, vagy egy új technológiát szeretnének elsajátítani, azoknak talán a szerencsenapja is lehet szeptember 19-e, hiszen egy új szakmára, izgalmas hobbira vagy sok-sok tudással kecsegtető képzésre lelhetnek a Tanuló Fesztiválon, ahol a látogatók nem csupán a kérdéseikre kaphatnak választ, hanem jelentkezhetnek is a kiválasztott képzésre. 

A Miskolci Szakképzési Centrum szeptember 19-én 10 és 19 óra között 20 sátorral települ ki a Szinva teraszra és a Kandia közbe. Mindegyik sátorban egy-egy ágazatnak, egy-egy tanulási terület bemutatását tervezik a szakemberek. 

Végtelen a lehetőségek tárháza

Kereskedelem, gazdálkodás, építőipar, szépészet, turizmus és vendéglátás – csak néhány népszerű foglalkozási terület, amelybe akár felnőttként sem késő beletanulni. A Miskolci Szakképzési Centrum hosszú ideje kiemelt feladatának tekinti a felnőttképzés népszerűsítését. A TudásFeszten 20 ágazatban csaknem 100 képzést nyújtanak az érdeklődőknek. – Itt mindenki megtalálhatja a neki legszimpatikusabb és legkedvezőbb képzést. Ma már ingyenesen lehet megtanulni például a motorkerékpár-szerelést, de a szépségszakmában is remek lehetőségek vannak, a műkörömépítéstől kezdve a teljes értékű kozmetikus képzésig. Népszerűek a cukrász és szakács képzések is. A képzések között találhatnak az érdeklődők két éves államilag elismert szakmai képzéseket és rövid időtartamú, néhány hónap alatt elvégezhető, 300-400 órás képzéseket is, amelyekből kettőt szintén ingyenesen el lehet végezni – mondta Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja, aki szerint a lehetőségek tárháza szinte végtelen. A Miskolci Szakképzési Centrum pedig azt szeretné, ha minden érdeklődő és tanulni vágyó gyorsan és egyszerűen el tudna igazodni a kínálatban. Ezért is rendezik meg a TudásFesztet, melynek keretében a Szinva terasz színpadán pódiumbeszélgetések is lesznek. A Miskolci Egyetem bemutatja a felnőtteknek szóló képzési kínálatát, és szó lesz a kormányhivatal által indított támogatott képzésekről is.

Fesztiválhangulat

Ám nem csupán a képzéskínálat, hanem a fesztiválhangulat is csalogató lehet a látogatóknak. Az interaktív bemutatók mellett sok-sok zene, és egyéb program várja a közönséget. A színpadon a szakmai beszélgetéseken túl diákzenészek szórakoztatnak majd, és a program zárásaként fellép az Ildi Rider bulizenekar. A teret belakják az utcazenészek, a fiatal alkotók pedig a program helyszínén fognak rajzolni. A Miskolci Gasztro Centrum finomságokkal csalogat a térre, az Ágazati Képző Központban készülő ínyencségek egész nap üdítő kóstolnivalót kínálnak. Néhány sátorban kézműves termékeket, elsősorban élelmiszert vásárolhatnak az érdeklődők. A játéktérben a 1st Line Consulting HR munkatársai készségfejlesztő tesztekkel, és a Szimbiózis Alapítvány a munka világába bevezető saját fejlesztésű társasjátékával találkozhatnak az érdeklődők, amelyek segítenek a szakmaválasztásban. A gyerekeknek interaktív prevenciós játékokkal, szimulációs eszközökkel, a közlekedést oktató pályával készül a BAZ Megyei Rendőr-főkapitányság, és díjnyertes, újrahasznosított anyagokból készülő foglalkoztatóját hozza el a MIREHU.

A TudásFeszt az Erasmus+ AL Agenda projektje keretein belül valósul meg. A rendezvény a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Erasmus+ AL Agenda projekt, valamint a Miskolci Szakképzési Centrum szervezésében jön létre.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!