Ugrás a tartalomra

Vizsgamunkáikkal kaptak helyet a művészeti palettán a Kós diákjai

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. szeptember 06. péntek 14:08
A Kós Károly technikum végzős diákjai mutatják be alkotásaikat az Ady művelődési házban berendezett tárlaton.
Mocsári László képgalériája

Kós vizsgamunka kiállítás címmel nyílt változatos tárlat szeptember 5-én, csütörtök délután az Ady Endre Művelődési Ház Galériájában. Verssel és prózával közreműködött Bernáth Bernadett, 13 m osztályos tanuló. 

A Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola Kreatív Ágazatának ez évben végzős, több mint harminc diákja – leendő fotósok, keramikusok és grafikusok - mutatkozik be vizsgamunkáival. A kiállítás szeptember 31-ig tekinthető meg.

„Technikumunkban néhány évvel ezelőtt még az ott lévő tanárok is bizonytalanok voltak abban, hogy hosszú távú-e az a kapcsolat, ami a kreatív tagozat és az iskola között kialakult. Juhászné Szalay Edit tanárnő nagy szószólója volt a megmaradásnak” – említette Mokrai Attila, a Kós Károly technikum igazgatója. 

„Talán most már tisztán látjuk, hogy a kreatív ágazat a helyén van az iskolában és fontos szerepet tölt be a régióban. Művésztanáraink a miskolci kulturális élet jeles képviselői. Az állami iskolák között biztosan egyedülálló módon, a legnagyobb létszámmal és a legtöbb területen folyó képzéssel és emellett egy galériával is rendelkezünk” – emelte ki. 

Mokrai Attila a kiállított vizsgamunkákkal

Hozzátette, hogy jó kapcsolata van az iskolának a Miskolci Galériával, a Nyíregyházi Egyetemmel, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel, valamint az iparművészeti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, ahol diákjaik végezhették a gyakorlatukat. 

Kákóczki András, a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője a következő szavakkal nyitotta meg a kiállítást: „Gyakorló muzeológusként és művészettörténészként lényegesnek tartom a művészeti oktatást, legyen az zenei, alkalmazott művészeti, képzőművészeti, vagy éppen táncoktatás. Még ha nem is lesznek ténylegesen alkotó, vagy előadóművészek; a világra, a kultúrára, a sokféleségre nyitott, kritikusan gondolkodó embereket nevelnek a Kós padjaiban.”

Kákóczki András nyitotta meg a kiállítást

„Egy fiatal személyiség fejlődésében rendkívül fontos szerepet tölt be a kreatív művészeti nevelés, amely magas szintű érzelmi, értelmi intelligencia kialakulására nyit lehetőségeket. Lehetővé teszi az érzelmi gazdagodást, az intuíciós képességek és az esztétikai érzék fejlődését, a belső igényesség kialakulását. Mindez látható a kiállított műveken is. A művészeti oktatásban a gyermekek sikerélményhez juttatása a legfontosabb cél, a bennük rejlő képességek felszínre hozatalával. A siker tartósságáért, úgy gondolom, a szülői ház és a Kós technikum már megtette a magáét. A hogyan tovább a nagy kérdés. A továbbtanulással új kaland kezdődik, amihez kitartást, egészséget, derűt és sok szerencsét kívánok” – mondta. 

(Borítókép: Bernáth Bernadett 13. m osztályos tanuló)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!