Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren a virágvasárnapi mise végén
Megjelenését a tömeg tapssal köszöntötte. "Jó virágvasárnapot, áldott nagyhetet!" - mondta olaszul a pápa. Az egyházfő köszöntötte az oltár közelében álló bíborosokat, díszvendégeket és végig haladt a hívőkkel teli egyik szektor folyosóján. Ferenc pápa utoljára február 9-én vezetett misét a Szent Péter téren.
A pápa 38 nap kórházi kezelés után március 23-án hagyta el a Gemelli-klinikát. Azóta április 6-án rövid időre megjelent a betegek jubileumi miséjén, és köszöntötte a jelenlevőket, április 10-én felkereste a Szent Péter-bazilikát, szombaton pedig a Santa Maria Maggiore-bazilikát, ahol fehér rózsacsokrot helyezett el a várost oltalmazó Szűz Mária-ikonnál.
A virágvasárnapi misét a Szent Péter téren Leonardo Sandri, a bíborosi kollégium aldékánja mutatta be. A szertartás - a hagyomány szerint - körmenettel kezdődött, amely a tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárig haladt.
Jézus jeruzsálemi bevonulását idézve papok és hívők pálmaleveket és olajfaágakat tartottak kezükben, melyeket Sandri bíboros megáldott. A papok fonott pálmaleveleket vittek, amelyek minden évben Sanremo városából érkeznek. A hívők pálma- és olajágakat tartottak a kezükben, a Vatikáni Kormányzóság közlése szerint a téren százötven pálmalevelet és közel kétszázezer olajágat osztottak szét. Utóbbiak a Róma környéki Lazio tartomány olajfaültetvényeiről érkeztek. A szabadtéri oltárhoz szokás szerint olajfákat helyeztek.
A szertartáson elhangzott fohászok kínaiul az egyházért, franciául a pápáért és a papságért, ukrán nyelven a hitükért üldözöttekért, németül a szegényekért és kirekesztettekért, japánul a hatalmat és erőszakot követőkért szóltak. Utóbbiak esetében azért imádkoztak, hogy szívük megenyhüljön és a fegyverek kihulljanak a kezükből.
A pápa által írt homíliát felolvasták: a szövegben az egyházfő emlékeztetett, hogy Jeruzsálem kitárt kapukkal várta Jézust, aki nem sokkal később a kereszt terhe alatt távozott. Ma is nagyon sokakat a gyűlölet és az erőszak a kálvária útjára kényszerít, háború és nyomor gyötri őket, de "Krisztus keresztjének hordása soha nem hiábavaló" - hangoztatta a pápai beszéd.
Ferenc pápa hangsúlyozta: "ne a nyakunkban, a szívünkben hordjuk a keresztet (..) nyújtsunk kezet annak, aki nem bírja tovább, emeljük fel, aki elesett, öleljük át, aki vigasztalhatatlan".
A Vatikán ezen a vasárnapon is írásban közölte az Úrangyala-imádságot kísérő pápai beszédet, melyben Ferenc pápa a világ háború dúlta térségeit említette, többek között Szudánt, ahol április 15-én lesz két éve a háború kezdetének, és az ötven éve kezdődött libanoni polgárháborúról is megemlékezett.
A Vatikán előzetes programja szerint a nagyhét szertartásait a bíborosi testület tagjai felváltva vezetik, de nem kizárt, hogy Ferenc pápa ismét jelen lesz, ahogy virágvasárnap is tette.